Pesti Srácok

Ország, város, olvasó – Esterházy Péter Az olvasó országa című kötetéről

Esterházy Péter egy viccet idéz a Jelentés a Holdról című 2003-as szövegében: „Milyen a szovjet törpe: Óriási”. Ez is eszünkbe juthat Az olvasó országa című 2003 és 2016 között írott alapvetően publicisztikai gyűjteményéről. Már csak azért is, mert ő maga mondta, hogy ezek a szövegek afféle irodalmi melléktermékek. Lehet, hogy a regényekhez képest törpék, amúgy óriásiak.

PZL – 061.hu

Tovább szökellünk egy lépéssel: Esterházy akkor is a magyar próza halhatatlan alakja lenne, ha csak publicisztikákkal szórakoztatta volna a magyarokat, hiszen szövegei nemcsak a hírlapírást emelték vissza régi rangjára, de az is biztos: senki nem művelte a publik előállításását olyan szellemi fölénnyel, eleganciával mint ő, Az olvasó országának majdnem minden írása afféle bravúrdarab, komoly szépirodalmi önértékkel. De talán a legfontosabb: Esterházy egy olyan független, szabad és konzervatív ajánlatot tett az olvasóinak, amellyel tényleg jobb hely lett volna Magyarország. Azt írja a „Légy ellenállás” című 2008-as szövegben: „én is nemzeti oldalon vagyok, hol másutt, csak nem nevezem így”. Esterházy valóban konzervatív habitusú szerző, aki egész életében dialogizált az archaikus magyar kultúrával, a közelmúlt irodalmával, akkor is, ha éppen szóba hozta a Szex éls New York című sorozatot. Így egybeolvasva vált világossá: főleg azt fájlalta, hogy miért nem adatott meg a konzervatív oldalnak az alákérdezés helyett a kérdezés joga.

PestiSracok facebook image
Fotó: Horváth Péter Gyula

Persze, ilyenkor azt mondja a konzervatívok kórusa: nem leszünk a vörösök hasznos hülyéi, akik politikai célokra használnák kritikai észrevételeinket, tehát végeredményben ártanánk a hazának. Pedig a dolog ennél egyszerűbb: hallgass a szívedre, hallgass az eszedre, azaz: ne másra, csak magadra. És Esterházyra is, akit azért gyűlölnek a jobboldalon, mert szemmagasságba emelte a tükröt… „A mérsékelt jobbos közírók nem szoktak összekülönbözni radikális testvéreikkel.” Igen, Esterházynak talán az fájt legjobban hogy a jobboldal nem ismeri önkritikát. Ő remek példát mutat abból, hogyan kell a vérbe elküldeni az MSZP-t, vö: „Az MSZP nem élt a Kádár-diktatúra idején, én azonban igen.”, de rendesen odavág a Népszavának, amikor a lap azt állítja Orbánról hogy zsidózott volna, de megkapja a magáét Gyurcsány is: „Ha Gyurcsánynak volt felelőssége, és volt felelőssége, annak súlyát örökre cipeli.” És itt talán meg is állhatunk egy szusszanásnyira.

Épp ezért fájdalmas fölismerés: Esterházynak nincs mondanivalója 2006 őszéről. Amit szemére vet a jobboldalnak (hamis szolidaritás az övéikkel), az rá is állt, legalább is 2006-ban. Talán ez a legfájóbb ebben a kivételesen nagyszabású, az egyetemes magyar kultúra talán legnagyobb stilisztájára nézvést, édes nevem, Gyurcsány takarodj! De a lényeg mégsem ez, ez, ez: néha az az érzése az embernek, hogy a 2000-es évek első évtizede meg sem történt volna, minden előtte vagy utána történt, és akkor tessék, itt egy könyv, ami azt bizonyítaná nekünk, magyaroknak: a világ mégsem fordult ki a sarkaiból, itt volt a könyvhét, itt az új Esterházy.

Sokszor ő maga tükröződik, a tükör által saját szövegeiben. Balassa halálára írta: „Balassa az egésznek pótolhatatlan. Amire hirtelen ráláttam, hogy most mennyire pótolhatatlan, hogy mennyire hiányzik az, amit most írna bármiről…. Ámultam, hogy valaki elmúlt. Jól telt az este.” Esterházy is pótolhatatlan, és amúgy jól teltek az esték a hiúság hercegével, és milyen különös: ami számára kínkeserv, az nekünk maga az élvezet, szövegörömmámor. „B…szom itt már harmadnapja az időmet” – kezdődik az írószövetségi kilépésről megjelent szöveg, és tényleg a publi munka, erőnléti edzés a meccs előtt, mert itt vala egy olyan mérkőzés, amin mindenki nyer.

Esterházy Péter
Az olvasó országa
Magvető, 2018,
760 oldal, 5999 Ft

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.