Ország, város, olvasó – Esterházy Péter Az olvasó országa című kötetéről
Esterházy Péter egy viccet idéz a Jelentés a Holdról című 2003-as szövegében: „Milyen a szovjet törpe: Óriási”. Ez is eszünkbe juthat Az olvasó országa című 2003 és 2016 között írott alapvetően publicisztikai gyűjteményéről. Már csak azért is, mert ő maga mondta, hogy ezek a szövegek afféle irodalmi melléktermékek. Lehet, hogy a regényekhez képest törpék, amúgy óriásiak.
PZL – 061.hu
Tovább szökellünk egy lépéssel: Esterházy akkor is a magyar próza halhatatlan alakja lenne, ha csak publicisztikákkal szórakoztatta volna a magyarokat, hiszen szövegei nemcsak a hírlapírást emelték vissza régi rangjára, de az is biztos: senki nem művelte a publik előállításását olyan szellemi fölénnyel, eleganciával mint ő, Az olvasó országának majdnem minden írása afféle bravúrdarab, komoly szépirodalmi önértékkel. De talán a legfontosabb: Esterházy egy olyan független, szabad és konzervatív ajánlatot tett az olvasóinak, amellyel tényleg jobb hely lett volna Magyarország. Azt írja a „Légy ellenállás” című 2008-as szövegben: „én is nemzeti oldalon vagyok, hol másutt, csak nem nevezem így”. Esterházy valóban konzervatív habitusú szerző, aki egész életében dialogizált az archaikus magyar kultúrával, a közelmúlt irodalmával, akkor is, ha éppen szóba hozta a Szex éls New York című sorozatot. Így egybeolvasva vált világossá: főleg azt fájlalta, hogy miért nem adatott meg a konzervatív oldalnak az alákérdezés helyett a kérdezés joga.
Fotó: Horváth Péter GyulaPersze, ilyenkor azt mondja a konzervatívok kórusa: nem leszünk a vörösök hasznos hülyéi, akik politikai célokra használnák kritikai észrevételeinket, tehát végeredményben ártanánk a hazának. Pedig a dolog ennél egyszerűbb: hallgass a szívedre, hallgass az eszedre, azaz: ne másra, csak magadra. És Esterházyra is, akit azért gyűlölnek a jobboldalon, mert szemmagasságba emelte a tükröt… „A mérsékelt jobbos közírók nem szoktak összekülönbözni radikális testvéreikkel.” Igen, Esterházynak talán az fájt legjobban hogy a jobboldal nem ismeri önkritikát. Ő remek példát mutat abból, hogyan kell a vérbe elküldeni az MSZP-t, vö: „Az MSZP nem élt a Kádár-diktatúra idején, én azonban igen.”, de rendesen odavág a Népszavának, amikor a lap azt állítja Orbánról hogy zsidózott volna, de megkapja a magáét Gyurcsány is: „Ha Gyurcsánynak volt felelőssége, és volt felelőssége, annak súlyát örökre cipeli.” És itt talán meg is állhatunk egy szusszanásnyira.
Épp ezért fájdalmas fölismerés: Esterházynak nincs mondanivalója 2006 őszéről. Amit szemére vet a jobboldalnak (hamis szolidaritás az övéikkel), az rá is állt, legalább is 2006-ban. Talán ez a legfájóbb ebben a kivételesen nagyszabású, az egyetemes magyar kultúra talán legnagyobb stilisztájára nézvést, édes nevem, Gyurcsány takarodj! De a lényeg mégsem ez, ez, ez: néha az az érzése az embernek, hogy a 2000-es évek első évtizede meg sem történt volna, minden előtte vagy utána történt, és akkor tessék, itt egy könyv, ami azt bizonyítaná nekünk, magyaroknak: a világ mégsem fordult ki a sarkaiból, itt volt a könyvhét, itt az új Esterházy.
Sokszor ő maga tükröződik, a tükör által saját szövegeiben. Balassa halálára írta: „Balassa az egésznek pótolhatatlan. Amire hirtelen ráláttam, hogy most mennyire pótolhatatlan, hogy mennyire hiányzik az, amit most írna bármiről…. Ámultam, hogy valaki elmúlt. Jól telt az este.” Esterházy is pótolhatatlan, és amúgy jól teltek az esték a hiúság hercegével, és milyen különös: ami számára kínkeserv, az nekünk maga az élvezet, szövegörömmámor. „B…szom itt már harmadnapja az időmet” – kezdődik az írószövetségi kilépésről megjelent szöveg, és tényleg a publi munka, erőnléti edzés a meccs előtt, mert itt vala egy olyan mérkőzés, amin mindenki nyer.
Esterházy Péter
Az olvasó országa
Magvető, 2018,
760 oldal, 5999 Ft
