Pesti Srácok

Pár nap és kezdődik Paloznaki Jazzpiknik

Csütörtökön kezdődik a 7. Paloznaki Jazzpiknik. A háromnapos rendezvényen mintegy húsz koncert várja az érdeklődőket, a legkisebbek pedig gyermekprogramokon vehetnek részt.

MTI

Vajda Orsolya szerint a kisebb, klubhangulatú koncertek kedvelői éppúgy megtalálhatják majd számításukat, mint azok, akik a nagyobb tömeget vonzó rendezvényeket látogatják szívesen

PestiSracok facebook image

A projektvezető elmondta, hogy Jamie Cullum zongorajátékával indul a 7. Paloznaki Jazzpiknik, aki a funky, a swing és a hiphop világába kalauzolja a közönségét, ezt megelőzően Radics Gigi és a Finucci Bros Quartet lép színpadra, akik a dzsessz és a swing stílusjegyeit ötvözik játékukban, valamint DJ Maestro is zenél a fesztivál nulladik napján.

A szervezők egy koncerttel és színpadavatással idézik meg a tavaly elhunyt Fábián Juli emlékét, aki lelkes szervezője és résztvevője volt a paloznaki fesztiváloknak. A tájház udvarán álló, korábbi kis színpad, ahol az énekesnő debütált, az ő nevét viseli majd. Fábián Juli emléke előtt tisztelgő pénteki koncerten fellép mások mellett Tóth Vera, valamint Zoohacker és zenekara.

A Soul II Soul feat Jazzie B & Caron Wheeler valamint az Elektro Delux is muzsikál pénteken, a Fábián Juli Színpadon pedig az Indigo és a Pankastic szórakoztatja a közönséget. A gyermekeket interaktív kiállítás, játszóház, ügyességi, logikai és fejlesztő játékok várják a nagyszínpad mellett. Idén is lehet majd tuktukokkal, a fesztivál védjegyévé vált kis motorokkal közlekedni a helyszínek között, valamint piknikbuszok indulnak Balatonfüred, Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonkenese irányába.

Meg lehet majd kóstolni a házigazda Homola, valamint a környékbeli pincészetek borait és többek között a Tekeresvölgyi Sajtműhely is kínálja termékeit - mondta Vajda Orsolya. A Paloznaki Jazzpiknik minden évben több fontos ügyet támogat, idén a Bátor Tábor mellé állt, a fesztiválon készült és feltöltött képek mindegyike után ötven forinttal támogatja a rendezvény a tábor ügyét - fűzte hozzá.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.