Pesti Srácok

Demjén zárja a Partiumi Magyar Napokat

Demjén Ferenc koncertje zárja a 17. Partiumi Magyar Napokat, a rendezvénysorozat augusztus 20. és 26. között zajlik Szatmárnémetiben.

MTI

Az egyhetes fesztivál programjában kiemelt helyet foglal el a zene. A Partiumi Magyar Napokon koncertet fog adni többek között Herczku Ágnes és a Banda, a Parno Graszt zenekar, a Budapest Bár, az Atilla Fiai Társulat, amely a magyar nemzeti rockoperák legnagyobb slágereit fogja előadni, valamint Király Viktor.

PestiSracok facebook image

A debreceni Csokonai Színház és a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia közös előadásában színre viszik szabadtéren Katona József Bánk bánjának koncertváltozatát, amelyet Gemza Péter állított színpadra.

Idén gazdag lesz a színházi program, amelynek keretében a helyi Északi Színház épületében fellép a Maros Művészegyüttes. A Ha te tudnád, amit én. című előadás ízelítőt nyújt a küküllőmenti, a kalotaszegi, a keszűi valamint a palatkai autentikus táncokból. Az Udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Lars von Trier A főfőnök című vígjátékot viszi színre, a Magyar Állami Opera a Figaro 2.0 - Gördülő opera című vígoperájával lép színpadra és a Szegedi Kortárs Balett is bemutat egy produkciót az erdélyi városban. A Partiumi Magyar Napok színházi programját a Békéscsabai Jókai Színház zárja Tamási Áron Ősvigasztalás című drámájával.

A fesztivál számos szabadidős tevékenységgel, gasztronómiai rendezvényekkel, kézműves programokkal, könyvvásárral várják az érdeklődőket, ezek jelentős részét a helyi Kossuth-kertben rendezik.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.