„Magamat pedig még most is egy érettségi után tébláboló srácnak érzem, csak közben beütött a negyven” - Interjú Hartay Csabával 

A Szarvason élő Hartay Csaba író, költő hamarosan megjelenő Rajongók voltunk című kötetében a gyerekkor és egy hibáival együtt is misztikusnak tűnő és szerethető világ között egyensúlyoz. Ha valakit olvasás közben megszállna a fájó nosztalgia, az nem a véletlen műve.

AYHAN GÖKHAN - 061.hu

Prózaköteteid életed egy-egy múltbeli eseményét, az aranykort tárják fel. A nem úgy van már, mint volt régen érzése nem hagy nyugton?
Ez csak egy könyvem a sok közül, biztosan írok majd más dolgokról is, de valójában nem szoktam ilyeneken gondolkodni. Volt valahol egy tévéműsor pár éve, és abban beszélgettek a „járásról”, hogy ma is megvan ez a kapcsolat, de az internet világában ez átformálódott a randioldalaknak köszönhetően, ekkor jutott eszembe, mit jelentett számunkra kiskamaszként, mint szerelmi kapcsolat – a járás, erről írtam az első epizódot (Igazából mi járunk Enikővel), utána egy hosszabb kihagyással még kanyarintottam köré 29 fejezetet, hasonló gyerekkori első rácsodálkozásokról. A nem úgy van már, mint volt régen vagy húsz éve bennem van, folyamatosan küzdök az elbácsisodás ellen, mert van, hogy egy fásult alaknak érzem magam, és ez zavar. Viszont azt is tudom, hogy régen is ugyanilyen unalmas volt körülöttünk minden, csak mi voltunk rajongással telve. Régen nem volt minden jobb, sőt, mi voltunk boldogabbak, ennyi, bennünk rejlik a titok, amit sajnos rég kikezdett az egyre tornyosuló hétköznapok közönye.

A szétesett Kádár-rendszer romjai alól kikászálódó kamaszt előbb csapja meg a turbórágó illata, mint az újdonsült demokrácia levegője. A rendszerváltáshoz nálad milyen elemek tapadnak, vannak-e az időszakhoz kötődő családi legendák, azóta is életben tartott mikromítoszok, magántörténetek?
Kint voltunk egy vízparti telken, és a felnőttek éjjel a tűz körül arról suttogtak, mi lesz, ha megint bejönnek az oroszok. De mi nem foglalkoztunk ilyesmivel, nem volt számunkra örömforrás a napi politika figyelése. Egész más dolgok hoztak lázba bennünket, mindet felsorolom a kötetben.

A Kacsamesék megszakítása téged is sokként ért? Utólag nem érzed szimbolikusnak, hogy a harmadik magyar köztársaság első miniszterelnöke idő előtt meghalt, munkája félbemaradt, s azóta is a hirtelen megszakított rendszerváltás drámai terében élünk?
Nekem az egész Walt Disney meseblokk kimaradt, egyet sem láttam végig. Mi akkor már diszkóba jártunk, stikában bagóztunk, ittunk, próbáltunk csajozni. Pornófilmek után kutakodtunk, nem meséket néztünk.

Autós kártya, turbórágó, műsoros kazetta, ezek lennének a demokrácia kultikus építőkockái? Utólag visszagondolva, nem volt mindez túl béna és nevetséges? Vagy a mai napig kultikus dolgokként gondolsz ezekre, egy korszak meghatározó elemeit látod bennük?
Mi voltunk bénák, ahogy esetlenül közeledtünk a lányokhoz, ezek tárgyak pedig adottak voltak, nem volt más. Nem lehetett mást levenni a boltok polcairól. Kultikus, persze, számomra, számunkra az, akkor voltunk kamaszok, amikor ezek a nevetségesnek tűnő eszközök vettek körül bennünket. Egy mai gyerek azt sem tudja, mi az a csúzli, mi még gyártottunk magunknak párat.

Tárgyakból következtetsz egy-egy eseményre vagy egy-egy felidézett esemény juttat eszedbe tárgyakat?
Inkább szituációk, elavult, akkor menőnek, vagánynak hitt mondatok, beszólások indítják el bennem ezeket a monológokat. Megszólal bennem a kisfiú, aki valamikor voltam.

A gyerekkorodból megmaradt barátoknak megmutattad ezeket a szövegeket? Mi volt a legmeglepőbb, legváratlanabb reakció?
A Rajongók voltunk epizódjai szinte kivétel nélkül megjelentek irodalmi lapokban, internetes oldalakon, aki szerette volna, az már olvashatta ezeket a szövegeket. Egy kedves barátom annyit mondott, hogy olyanokat is megírok ezekben, akkora őszinteséggel, hogy az ember a titkos naplójában nem mer így szembenézni önmagával. Milyen őszinteség? Ezek a kamaszok nem mi vagyunk – válaszoltam mosolyogva.

Mennyire vagy szöszmötölő-húzós típus? Volt, amit mindenképp meg akartál volna írni a gyerekkorodból, végül letettél róla, mert az esztétikai érzék felülírta a magánember érzéseit, ötleteit?
Nem vagyok betojva a húzósabb, tabunak számító témáktól, úgy gondolom, ebben a könyvben sem finomkodtam, ha például az első csókról, vagy az azt kísérő „kézműves”, első szexuális élményekről írok, vagy arról, amikor a kissrác megtalálja a szülei pornókazettáját. Viszont az első aktusig direkt nem mentem el a kötetben. Mert nem is volt részünk benne túl korán. Vagánykodhattam volna, hogy ezek a srácok minden csajt lefektettek a lakótelepen, de az igazság az, hogy ilyen nem volt, még nyomokban is alig. Gátlásos, félszeg fiúk álmodozásai, erről szóltak ezek az évek valójában. És persze húztam, alakítottam, tettem hozzá, elvettem belőle. Meg egy prózai szöveg sosincs kész, mint ahogyan egy vers sem. Pillanatnyi állapotot tükröz: így és ilyet írtam 2018-ban.

A nyolcvanas-kilencvenes évek irodalmi feldolgozása azért is izgalmas, mert akkor még gyerek voltál. Emiatt nem torzulhat a valóság? Valóság-e még a gyerekkor, valóság-e még az elmúlt húsz év?
Nem minősítek, nem tanítok, nem vonok le következtetéseket ezekben a szövegekben. Mindössze egy kissrác karattyol hosszan, és rajong mindenért, amit a szülei nem engednek meg neki, de hozzá szeretne jutni mihamarabb, legyen az diszkózás hajnalig, az első berúgás, vagy benyúlni egy csaj bugyijába. És talán semmi sem valóság...

Hogy képzelted el a felnőttkort, társítottál hozzá valami egyedülállót, a szabadság szinonimáját láttad benne? És most? A szegény kisgyermek vagy a bús férfi vagy?
Minden rabság, ami a kamaszkoron túl történt velünk. És innen nézve a kamaszkor is rabság volt. Ugyanabban a pocsolyában tocsogunk, hol tisztul a vize, hol pedig sárosan zavaros. Magamat pedig még most is egy érettségi után tébláboló srácnak érzem, csak közben beütött a negyven.

Ebben a könyvben sem tagadod meg a költő önmagad. Készül a következő verseskötet?
Az eső meg a vers, akkor kell, amikor jön. Időnként felhőszakadás van, néha pedig hetekig aszály sújt. De éves szinten általában megvan a megfelelő lírai csapadékmennyiség – ez pedig eddig még mindig összeállt egy teljes egésszé, úgy érzem, hamarosan az új verseskötetnek is eljön az ideje.

Ha úgy harminc évet előreugrunk az időben, onnan nézve a saját korunkra-korszakunkra milyen, minket és a környezetünket meghatározó jelzőket és tárgyakat aggatnál?
A markunkhoz tapadt okostelefont biztosan. Szörnyű függőség. Elképzelhetetlen ma már, hogyan tudtunk Facebook, Messenger, Viber meg hasonlók nélkül találkákat összehozni. Mégis állandóan együtt lógtunk. Na persze mindenki ráért, nem volt nonstop meló meg család. És talán az volt a titok, hogy személyesen, „offline” kellett ahhoz találkoznunk, hogy kommunikálhassunk. Szerencsés korban voltam kamasz, úgy érzem. Olyan barátságokat köszönhetek ezeknek a rendszerváltás-kori találkozásoknak, amelyeknek nagy része még ma is él. Erről is szól a Rajongók voltunk. Hogy legbelül megmaradtunk rajongóknak.

Vezető kép: Hartay Csaba archív