Pesti Srácok

Nyári gyerekek a Balaton-parton – Kalas Györgyi Magyar tengeri gasztrokönyvéről

Kalas Györgyi Magyar tengeri gasztrókönyve első ránézésre olyan, mint egy 1979-ben kiadott Horváth Ilona-féle szakácsköny testvérkiadványa lenne, a zizis képszerkesztés és a tipográfia annyira retró, hogy az embernek azonnal beugrik a gyerekkori Balaton, amikor is a Kőbányait a parti kövek közé csúsztatták az apukák, hogy valamivel hidegebb legyen, mint a törölközőn felejtett bronzolajas tégely. De ez nyilván tudatos artwork, és valójában rendben is van.

PZL- 061.hu

A első kérdés, amit egy balatoni gasztrókönyvvel kapcsolatban fel kell tennünk magunknak, hogy mit is várunk tőle. Első körben nyilván mindenki guide-ot szeretne olvasni, azaz egy kellemes, jól feldolgozott listát azokról a helyekről, ahol nem lesz hekk szagú a nedves fürdőnadrágunk. A szerző azonban már az elején figyelmeztet: „Ez a könyv nem étteremkalauz… sokkal inkább egy szubjektív beszámoló arról, hogyan is zajlott a gasztronómiai átalakulás a Balatonnál az elmúlt tíz évben.” Szóval, Kalas Györgyi arra vállalkozott, hogy az elmúlt tíz évben lezajlott magyar gasztroforradalomról ír könyvet. Ehhez a kalandozáshoz lesz az olvasó idegenvezetője, de nem olyan, aki sárga esernyőt magasan tartva beszél egy turistacsoportnak, ő inkább olyan, mintha az olvasó barátja lenne, kissé személyes tónusban, a bizalmába férkőzve beszél, mintha csak egy rozé bort kortyolgatnánk egy felújított, 1975-ben épült ikerházas nyaraló teraszán, és ő elmeséli, hogy a 2008-as gazdasági válság is kellett ahhoz, hogy a magyarok újra felfedezzék a magyar tengert, és az is hogy a németek elszokjanak a Balatontól.

PestiSracok facebook image

Mert hirtelen ki kellett találni újra a tó imázsát. Ezt a folyamatot írja körül Kalas Györgyi. Megismerjük a szemesi Kistücsök éttermet, a Káli-medence gasztróékkövét, a Kővirágot, a zánkai Neked főztem büfét, füredi Sparheltet, a tulajokat, akik mesélnek a sikerhez vezető rögös utról, szóval, a könyv zsánerében van valami, ami a gazdasági hetilapok magazinos mellékletét juttatják eszünkbe. Gasztrokarrierek villannak fel előttünk, miközben sorra járjuk a feljavított strandbüféket a tó körül, de nem guide-okat kapunk, hanem inkább hangulatokat, kulisszákat, amihez legjobb ha meglékelünk egy balatoni habzó boros palackot. A könyvben nincsenek képek az adott helyekről, ezt azért kár volt megspórolni, az illusztrációk sem rugaszkodnak el egy kockásabroszos kisvendéglő étlapos rajzaitól, amik elválasztják a köretek felsorolását a főételek listájától, de lehet hogy ez így volt elgondolva, nem tudjuk.

A könyv alapvetően muníciót ad ahhoz, hogy meg tudjunk szólalni akkor, ha a kékszalagra induló celeb ismerőseinkkel összefutunk egy benzinkúti vécé mellett, valahol Siófok előtt, vagy a fonyódi villasornál, egy padon, mert akkor meg tudjuk azt is beszélni, hogy vajon beach food-e a lángos vagy sem, mi a hekk igazi neve, és miért tilos a Balatonban halászni. A könyv remek alapja lehetne egy televíziós turisztikai magazinműsornak, ahol nemcsak az aranypart sziluettjét látnánk, hanem az Erzsébet utalványét is, és ehhez a műsorhoz remek vágóképeket lehetne csinálni csillámpónis úszógumikra hajló szomorúfűzek látványából, a falusi plébániák hűvös meghittségéből és az első világháborús emlékművektől pár száz méterre eső strandbüfékben sülő lángosokról.

Kalas Györgyi
Magyar tengeri gasztrokönyv – Balatoni történetek, helyek, ételek
Jaffa
210 oldal 3490 Ft

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.