Nyári gyerekek a Balaton-parton – Kalas Györgyi Magyar tengeri gasztrokönyvéről
Kalas Györgyi Magyar tengeri gasztrókönyve első ránézésre olyan, mint egy 1979-ben kiadott Horváth Ilona-féle szakácsköny testvérkiadványa lenne, a zizis képszerkesztés és a tipográfia annyira retró, hogy az embernek azonnal beugrik a gyerekkori Balaton, amikor is a Kőbányait a parti kövek közé csúsztatták az apukák, hogy valamivel hidegebb legyen, mint a törölközőn felejtett bronzolajas tégely. De ez nyilván tudatos artwork, és valójában rendben is van.
PZL- 061.hu
A első kérdés, amit egy balatoni gasztrókönyvvel kapcsolatban fel kell tennünk magunknak, hogy mit is várunk tőle. Első körben nyilván mindenki guide-ot szeretne olvasni, azaz egy kellemes, jól feldolgozott listát azokról a helyekről, ahol nem lesz hekk szagú a nedves fürdőnadrágunk. A szerző azonban már az elején figyelmeztet: „Ez a könyv nem étteremkalauz… sokkal inkább egy szubjektív beszámoló arról, hogyan is zajlott a gasztronómiai átalakulás a Balatonnál az elmúlt tíz évben.” Szóval, Kalas Györgyi arra vállalkozott, hogy az elmúlt tíz évben lezajlott magyar gasztroforradalomról ír könyvet. Ehhez a kalandozáshoz lesz az olvasó idegenvezetője, de nem olyan, aki sárga esernyőt magasan tartva beszél egy turistacsoportnak, ő inkább olyan, mintha az olvasó barátja lenne, kissé személyes tónusban, a bizalmába férkőzve beszél, mintha csak egy rozé bort kortyolgatnánk egy felújított, 1975-ben épült ikerházas nyaraló teraszán, és ő elmeséli, hogy a 2008-as gazdasági válság is kellett ahhoz, hogy a magyarok újra felfedezzék a magyar tengert, és az is hogy a németek elszokjanak a Balatontól.
Mert hirtelen ki kellett találni újra a tó imázsát. Ezt a folyamatot írja körül Kalas Györgyi. Megismerjük a szemesi Kistücsök éttermet, a Káli-medence gasztróékkövét, a Kővirágot, a zánkai Neked főztem büfét, füredi Sparheltet, a tulajokat, akik mesélnek a sikerhez vezető rögös utról, szóval, a könyv zsánerében van valami, ami a gazdasági hetilapok magazinos mellékletét juttatják eszünkbe. Gasztrokarrierek villannak fel előttünk, miközben sorra járjuk a feljavított strandbüféket a tó körül, de nem guide-okat kapunk, hanem inkább hangulatokat, kulisszákat, amihez legjobb ha meglékelünk egy balatoni habzó boros palackot. A könyvben nincsenek képek az adott helyekről, ezt azért kár volt megspórolni, az illusztrációk sem rugaszkodnak el egy kockásabroszos kisvendéglő étlapos rajzaitól, amik elválasztják a köretek felsorolását a főételek listájától, de lehet hogy ez így volt elgondolva, nem tudjuk.
A könyv alapvetően muníciót ad ahhoz, hogy meg tudjunk szólalni akkor, ha a kékszalagra induló celeb ismerőseinkkel összefutunk egy benzinkúti vécé mellett, valahol Siófok előtt, vagy a fonyódi villasornál, egy padon, mert akkor meg tudjuk azt is beszélni, hogy vajon beach food-e a lángos vagy sem, mi a hekk igazi neve, és miért tilos a Balatonban halászni. A könyv remek alapja lehetne egy televíziós turisztikai magazinműsornak, ahol nemcsak az aranypart sziluettjét látnánk, hanem az Erzsébet utalványét is, és ehhez a műsorhoz remek vágóképeket lehetne csinálni csillámpónis úszógumikra hajló szomorúfűzek látványából, a falusi plébániák hűvös meghittségéből és az első világháborús emlékművektől pár száz méterre eső strandbüfékben sülő lángosokról.
Kalas Györgyi
Magyar tengeri gasztrokönyv – Balatoni történetek, helyek, ételek
Jaffa
210 oldal 3490 Ft
