Pesti Srácok

Vasárnap kezdődnek a Kolozsvári magyar napok

Vasárnaptól nyolc napon át a Kolozsvári magyar napok rendezvényei foglalják el Erdély fővárosa központi utcáit, tereit - jelentették be a szervezők kedden. A rendezvénysorozat keretében több mint 630 programra látogathatnak el az érdeklődők.

MTI

Amint Gergely Balázs főszervező elmondta, idén az 575 éve Kolozsváron született Mátyás király és a 450 évvel ezelőtt Tordán kikiáltott vallásbéke köré szerveződik az események jelentős hányada.

PestiSracok facebook image

A Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke úgy vélte: a magyar napok nemcsak fesztivál, hanem a magyarság ünnepélye. Napjai során azt a közös sikert ünnepelheti a kolozsvári magyarság, hogy túllépett azon a koron, amikor csak tiltakozni, valami védelmében gyűlt össze a téren. "Végre felszabadultan tudunk ünnepelni, tudunk mosolyogni, örvendeni egymásnak" - fogalmazott. Úgy vélte: a magyar napok a kolozsvári és erdélyi magyarok találkozásáról szólnak, a koncertek, a programok csupán egyfajta hátteret biztosítanak a találkozásokhoz.

Amint Szabó Lilla programigazgató részletezte: több mint ötven program foglalkozik a magyar napok alatt Mátyás királlyal. Augusztus 20-án tartják a nyitógálát a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében, ahol a budapesti Vígszínház Országjáró Mátyás király című előadását nézheti meg a közönség.

Egész héten meg lehet tekinteni, de csak a hét vége felé nyitják meg hivatalosan azt a négy kiállítást, amely szintén Mátyás királyra emlékeztet. A szigethalmi Emese park hagyományőrzői idén a Farkas utcai református templom melletti romkertben vernek tábort, hogy ízelítőt nyújtsanak a Mátyás korabeli tábori életből. A kolozsvári filmnapok keretében szintén a nagy királyról szóló filmeket vetítenek.

A vallásszabadság 450 évvel ezelőtti erdélyi kihirdetéséről beszélgetéseken, a nemrég felavatott Vallásszabadság házában vezetett séták során tudhatnak meg többet az érdeklődők.

A magyar napok társult rendezvénye az idén huszadszor megszervezett Szent István napi néptánctalálkozó, amelyen kisebbségi sorban szerveződő néptáncegyüttesek mutatják be produkcióikat. Társult rendezvény a hatodik alkalommal megszervezett Mimesis kortárs művészeti fesztivál. Szabó Lilla elmondta: idén is a Farkas utca lesz a fesztivál szíve. Itt fognak állni a vásárosok sátrai és a fesztivál egyik színpadja is. Emellett a főtéri nagyszínpadon és a Bánffy-palota udvarán felállítandó színpadon állnak a közönség elé a különböző zenészek, együttesek.

Sánta Levente, a koncertprogramok főszervezője elmondta: a fellépőket úgy válogatták, hogy minden korosztály és minden ízlés megtalálja a kedvére valót. A nagyszínpadon többek között Lovasi András, Szabó Balázs Bandája, Rúzsa Magdi, a Bagossy Brothers Company, Demjén Ferenc, a záró napon pedig a 100 Tagú Cigányzenekar lép fel.

A magyar napok keretében először szervezik meg a Donaton futóversenyt, amelyre 1,8, 5 és 10 kilométeres távra nevezhetnek be az amatőr futók. Mint Gergely Balázs felidézte: az esemény révén a Kolozsvár falaihoz közeledő török seregről futva hírt vivő Dónát pásztor legendáját akarják összekapcsolni a testmozgással, az egészséges életvitellel.

Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere elmondta: a város idén is kiemelt rendezvényként kezeli a magyar napokat, mert a rendezvénysorozatot hídnak tekinti a város közösségei között. Ezek során a város nem magyar lakossága is jobban megismerheti a magyar kultúrát, a magyar közösséget.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.