Pesti Srácok

Saját produkciókkal, pályázattal készül az évadra a Mozsár Műhely

Két saját produkcióval, színházpedagógiai programmal és további három bemutatóval várja a közönséget harmadik évadában a Nagymező utcai Mozsár Műhely. A 2018/2019-es évadban olyan előadókkal találkozhat a közönség a Mozsár Műhelyben, mint Fodor Annamária, Mészáros Piroska, Szabó Erika, Ódor Kristóf, Mohai Tamás, Grisnik Petra, Magyar Bálint, Seress Zoltán és Szorcsik Kriszta.

MTI

A Nagymező utcai játszóhelyen Anthony Burgess, a Gépnarancs írójának műve, az Egy tenyér ha csattan először látható Magyarországon a fiatal brit drámaíró, Lucia Cox adaptációjában, aki a bemutatóra Magyarországra érkezik. Az előadásban a retro életérzés dominál, ez fogja keretbe az abszurd, tragikomikus történetet. A darabot a Mozsár Műhely saját produkciójaként október 5-én mutatják be Erdeős Anna rendezésében Szabó Erika, Ódor Kristóf és Mohai Tamás előadásában.

PestiSracok facebook image

Lackfi János Minden napra egy sztori elnevezésű, online kalendárium jellegű írásfolyamát Korcsmáros György szerkesztette jelenetfüzérré: a Netentúli történetek - ezt blogozd ki! című darab bemutatója október 26-án lesz Grisnik Petra és Magyar Bálint előadásában. Az előadás a Fugato Orchestra vezetője, Alpár Balázs által megzenésített Lackfi-versekkel válik kerek egésszé.

A Mozsár Műhely erre az évadra is produkciós pályázatot írt ki, amelyre független alkotók, társulatok jelentkezését várták. A megvalósuló előadások a szerelemre, az abszurdra, az önmegvalósításra reflektálnak. "A kis színpadon a kreatív koncepciók megvalósítására számos lehetőség kínálkozik az alkotók számára" - idézik a közleményben Megyeri Léna produkciós vezetőt.

Novemberben Telihay Péter rendezésében mutatják be A pandák gyönyörű utazása című darabot Szorcsik Kriszta és Seress Zoltán előadásában. Matei Visniec kortárs román drámaíró darabjában két idegen, álmok és valóság határán imbolygó szereplő, egy férfi és egy nő 9 éjszakán át tartó szürreális és egyre intimebb kapcsolatát ismerheti meg a közönség.

A szilveszteri bemutató ezúttal Dodo Gombar Ég és nő között című műve Fodor Annamária rendezésében. A színdarab játék a valósággal két csodálatos emberről, akik a teremtéstől az édes megöregedésig kísérik egymást. Fodor Annamária állandó színésznője a Mozsár Műhely produkcióinak, rendezőként ezúttal színpadi mozaikokat képzelt el tizenkét képben, képzőművészeti alkotásokkal összefűzve. A szereplők Kakasy Dóra és Bercsényi Péter.

Február 14-én Színésznő a multiban címmel tartanak bemutatót, amelyben megismerheti a közönség a színésznőből call-centeres dolgozóvá váló Mészáros Piroskát. A darab megtörtént eseményeken alapuló, személyes vallomás. A multicégek világát és az azokban rejlő színházi helyzeteket bemutató monodráma szövegét Mészáros Piroska élményei alapján Boronkay Soma írta meg. A humoros korrajz a filmes alkotó, Spáh Dávid rendezésében látható. A Mozsár Műhely novembertől színházpedagógiai programot is indít. A Homokember, az Így viszik át és a Karnyóné című előadásokhoz lesz elérhető a program, amelyet Füsi Anna dráma- és színházpedagógus vezet.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.