Pesti Srácok

24 milliós kikiáltási ár: október 7-én ismét jön a Kieselbach árverése

Mattis Teutsch János, Vaszary János és Plány Ervin kiemelkedő alkotásaira is licitálhatnak az érdeklődők a Kieselbach Galéria őszi árverésen, amelyet október 7-én tartanak Budapesten. Az árverésre szánt 225 tétel közül a galéria 24 millió forint kikiáltási áron kínálja az érdeklődőknek Plány Ervin, Mattis Teutsch János és Vaszary János egy-egy alkotást.

MTI

Az árverés katalógusa szerint az első világháborúban halálos sérülést szerző Plány Ervin életművét alig néhány tucat kép reprezentálja. Az árverése szánt, múzeumi rangú Tavaszi kert, című olajfestménye 1907 és 1909 született. A festő ezen a művén tudományos pontossággal alkalmazta a pointillisták képépítő elveit - olvasható az árverés katalógusában. Mattis Teutsch János 1924-ben készült Kompozíció V. című absztrakt festményére ugyancsak 24 millió forinttól licitálhatnak az érdeklődők. A spiritualizmus iránt fogékony festő 1923-tól kezdve a növényi inspirációkat egyre inkább emberi formákkal helyettesítette. Az ötös számú Kompozíció fontos szerepet tölt be a művész témavilágának átformálódásában. Itt érhető tetten, ahogy az organikus növényi absztrakt világ emberi motívumokká alakul át.

PestiSracok facebook image

Vaszary János Női akt tükörrel és kék drapériával című műve nem a boudoir-titkok erotikus felfedését kínálja nézőinek, hanem a forma, a szín és az ecsetjárás artisztikumával varázsol - írta Molnos Péter művészettörténész az aukció katalógusában. Árverésre bocsátják még Nancy Goodman Brinker, Budapestre akkreditált egykori amerikai nagykövet gyűjteményéből kilenc festményt. A nagykövet ittléte alatt beleásta magát a magyar festészetbe és komoly, száznál több képből álló kollekciót gyűjtött össze magyar festményekből. Ebből a gyűjteményből többek között Ország Lili, El Kazovszkij, Lakner László, Fehér László, Csók István és Molnár Farkas műveire licitálhatnak az érdeklődők.

Több kortárs festmény is szerepel az aukciós anyag kínálatában: Somogyi Győző A Balaton háttérben a Badacsonnyal című képe 260 ezer forinttól, míg Verebics Ágnes kilenc művet tartalmazó Kivetüléseim című műve 550 ezer forinttól kelhet el. drMáriás Kánoncsinálók - A kortárs képzőművészet zsűrije Max Beckmann műtermében című festményét 340 ezer forinttól kínálják az érdeklődőknek. A 2018-ben készült képen a kortárs képzőművészetet formáló befolyásos személyek, a "kánoncsinálók" gyűltek össze egy koktélparti alkalmából. A társadalmi szerepeket maró szatírával megjelenítő Máriás Béla - drMáriás - ezen a képén saját szcénáját vette górcső alá.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.