Pesti Srácok

A „halállal való foglalkozás” – Philip C. Almond Élet a halál után – A túlvilág rövid története című könyvéről

A „halállal való foglalkozás” – Philip C. Almond Élet a halál után – A túlvilág rövid története című könyvéről

Valamivel több, mint harminc éve jelent meg Adamik Lajos, Jelenczki István, Sükösd Miklós szerkesztésében a Mauzóleum – A”halállal való foglalkozás” című esszékötet. A kultuszkönyv ott van szinte minden olyan könyvespolcon, ahol kartávolságra található egymástól a bölcselet és a Biblia. A Mauzóleum mellé nyugodtan odatehetünk egy ehhez méltó munkát, Philip C. Almond Élet a halál után – A túlvilág rövid története című kötetet, ami ugyancsak izgalmas utazásra hívja olvasóját a vallástörténet és az irodalom világába.

PZL – 061.hu

Az 1987-ben publikált Mauzóleum előszavában olvashatjuk: „Nem tudunk már meghalni. Nem tudunk már temetni. Halálkultúránk, mely valaha oly szoros kötödésben állt az isteni és világi hatalmakkal…, hiányzik újkori életünkből....” Aki viszont ezzel a bizonyos halálkultúrával szeretne meghittebb viszonyt kialakítani, annak itt van a Corvina művelődéstörténeti sorozatának új kötete, az Élet a halál után, amely felsorolja a túlvilágról való gondolkodás narratíváit, Mózes V. könyvétől kezdődően, Swedenborg misztikus látomásain át egészen a kortárs Teilhard de Chardin filozófiájáig. És bár Mózes V. könyvében azt mondja, hogy „Ne legyen köztetek … se szellemidőző, se halottaktó, tudakozó. Mert utálatos az Úr előtt mindaz…” Nos Philip C. Almond éppen a halottak felől érdeklődik, és minket is foglalkoztat maga a túlvilág, ahogy az emberiség kultúrtörténete is elképzelhetetlen a „halállal való foglalkozás” nélkül.

PestiSracok facebook image
Fotó: HPGY

Mert mi van a túlvilág kérdésköre mögött, azon túl, hogy felfoghatjuk részint a test és a lélek konfliktusát bemutató történetnek…. Valójában ott van az igazságosság iránti olthatatlan szenvedélyünk is, azaz hogy a jó és a rossz is nyerje el végső jutalmát, hiszen igazság nélkül éppúgy elképzelhetetlen az élet, ahogy Isten nélkül sem lenne értelme a létezésnek. De „megtekinthető-e Isten”, azaz miféle szemmel fogjuk látni őt a túlvilágon? Ha a „testi szemünkkel”, akkor bizonyos távolságra áll tőlünk. És ez lehetséges volna-e? - teszi fel a kérdést Ágoston. Az Élet a halál után című kötetben pont az a nagyszerű, hogy azon túl, hogy a tárgya a halál utáni élet, valójában számtalan kérdést tesz fel az időről, amire válaszolni kéne, ha lenne rá időnk.

Csak elmélyednénk a halállal való foglalkozásban az első kérdések talán ezek lennének: vajon elporladt testünkben születünk újjá vagy afféle szellemalakként lebegünk? Ha a testünk is feltámad, akkor milyen korúak leszünk a feltámadás pillanatában? Csecsemők? De akkor ki nevel fel? Az anyánk? És mi van, ha ő nem jutott a Mennybe? Akkor úgy harminc körüliek lennénk mindig, amilyennek Krisztust is megismertük? Megmarad-e a nemi vágyunk, vagy nem? Ha igen, akkor szabad-e szeretkezni a Mennyországban? Ez persze blaszfémia, de mit csináljon a földi halandó? Ne nézzen szembe ezekkel a kérdésekkel?

Philip C.Almond könyvéből megtudjuk, hogy mi a különbség Hádész és Gyehenna között, hogy hová kerülnek a kereszteletlen gyerekek, és tessék, ez utóbbi is olyan kérdés, amit minden elsőáldozó feltesz a plébánosnak, a hittantanárnak vagy az apukájának. De a könyvből megismerjük Dante poklának tornácát, Platón Boldog szigetét és magát a Seolt, a túlvilág helyét, ami már Mózes könyveiben is feltűnik. Mózes Első Könyvében Jákob azt hiszi, fia, József - akit testvérei rabszolgának adtak el – meghalt. Ekkor mondja: "Gyászolva megyek le fiamhoz a Seolba." Seol azonban nemcsak földrajzi hely volt, egy lényről is szó van itt, aki „sóvárog az emberi élet után” és lenyeli a halottakat. Hogy hol van a túlvilág helye? Philip C. Almond megpróbálja megtalálni a koordinátáit. A pontos helyet ő sem tudja, csak azt, hogy valahol ott kell keresni, ahol a remény is van.

Vezető kép: Gustave Doré: Dante Alighieri - Inferno

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.