Pesti Srácok

Bacon, Freud és a Londoni Iskola festészete az MNG-ben

Bacon, Freud és a Londoni Iskola festészete az MNG-ben

Francis Bacon, Lucian Freud és a 20. század második felének figurális brit festészetét, az úgynevezett Londoni Iskolát mutatja be számos főművön keresztül a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) keddtől látható kiállítása.

MTI

Igazi mérföldkő ez a tárlat, hiszen az MNG már régóta szeretett volna kiállítást rendezni Bacon és Freud életművéből. Idén a londoni Tate Britain mutatott be a Londoni Iskola történetét áttekintő tárlatot, ennek az anyagnak a Budapestre adaptált változata látható keddtől a Nemzeti Galériában - mondta el a Bacon, Freud és a Londoni Iskola festészete című kiállítás hétfői sajtóbemutatóján Baán László főigazgató.

PestiSracok facebook image

Alex Farquharson, a Tate Britain igazgatója hozzátette: a tárlat két központi alakja Lucian Freud és Francis Bacon. Mellettük a 20. századi londoni művészeti szcéna olyan jelentős alkotói is fontos munkákkal szerepelnek a 89 festményt felvonultató kiállításban, mint Auerbach, Kossoff, Bomberg, Spencer, Coldstream, R. B. Kitaj, Rego és Uglow.

Elena Crippa, a kiállítás kurátora elmondta, hogy a Londoni Iskolához sorolt alkotókat összeköti ugyan a figurális festésmód, mégsem az ábrázolt téma pontos rögzítése, hanem a látvány mélyén rejlő valóság megragadása érdekelte őket. Modelljeik gyakran családtagjaik, barátaik, partnereik voltak, ám őket sem idealizált, hanem rendkívül közvetlen, intim módon festették le, ahogy londoni tájképeik sem a város nevezetességeit, hanem a személyes életükben fontos utcákat, épületeket ábrázolták.

Fehér Dávid, a budapesti kiállítás társkurátora hangsúlyozta, hogy a Londoni Iskola kifejezés utólagos konstrukció, hiszen az ide sorolt alkotók nem alkottak szoros közösséget, mégis számos művészi és személyes szál kötötte össze őket. Az anyag kitér a szűken vett Londoni Iskola előzményeire és utóhatására is. Az MNG A épületébe belépőket rendhagyó módon a kortárs munkák fogadják, a látogatók így először mások mellett Glenn Brown, Lynette Yiadom-Boakye, Celia Paul festészetfelfogását ismerhetik meg, majd távoztukban megfigyelhetik ezeken a korábbi generációk hatását.

Az előképek között felbukkannak Stanley Spencer, Chaim Soutine és Walter Richard Sickert képei, míg Francis Bacon korai munkáit Alberto Giacometti művészetével állítja párhuzamba a kiállítás. A látogató nyomon követheti David Bomberg földszínekkel dolgozó, expresszív festészetének hatását két legfontosabb tanítványa, Frank Auerbach és Leon Kossoff művészetére, majd a tárlat számos főművön keresztül mutatja be festészetük kibontakozását.

William Coldstream és tanítványai, például Euan Uglow más utat követtek: Bomberggel ellentétben nem a látványra, hanem annak aprólékos elemzésére koncentráltak. A tárlat egyetlen teremben mutatja be Lucian Freud egyedi művészetének minden fontos periódusát, majd Francis Bacon érett korszakát vizsgálja, többek között a "fekete triptichonok" egy fontos darabjával.

Elsősorban Bacon művészetének csodálata kötötte össze az egyébként külön utakon elinduló Michel Andrewst, R. B Kitajt és David Hockney-t, a sajátos hangulatú pasztellképeiről ismert Paula Rego pedig a női nézőpontot jeleníti meg a Londoni Iskola klasszikusai között a 2019. január 13-ig látogatható kiállításban.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.