Csodálatos Mary – Mary Poppins visszatér című filmről

No, akkor itt egy Disney-film, ami nem akar reflektálni arra, hogy 2008-ban emberek millió veszítették el otthonaikat, mégis eszünkbe jut a válság, mert Michael Banks családjával pont ez történik: nem fizeti a törlesztőrészleteket, így bizony elveszíthetik gyönyörű, emlékekkel teli házukat. Persze a Mary Poppins visszatér csak egy kedves, túlszínezetett történet arról, hogy ha nagy a baj, akkor jön az esernyős dadatündér, hogy megmutassa: a fantázia nemcsak arra jó, hogy teremts egy helyet, ahová elmenekülhetsz, hanem arra is, hogy ne menekülj el, hanem szállj szembe azokkal, akik ki akarnak lakoltatni.

PZL – 061.hu

Mary Poppins ahol tud, segít. Most a harmincas évek eleji Londonban járunk, 25 évvel az eredettörténet után. Ez egy mese, olyan, mintha egy ötvenes évek végi operett díszletét látnánk, így aztán simán belefér a gázlámpagyújtogató figurája, miközben ebben az időben már Pesten is alapvetően villannyal oldották meg a közvilágítást. Kicsire nem adunk, mert akkor számon kérhetnénk azt is, hogy miért ágyúzza az Iglo kapitányra emlékeztető vén tengeri medve Banksék házát… Ez egy mese, amelyben egy porcelán edényre festett jelenetbe is belecsöppenhetünk, így aztán legjobb nem firtatni, hogy Marry Poppins éppenséggel egy papírsárkányon érkezik a földre.

De mindenkit megnyugtathatunk: nála van az esernyője is. Viszont a legfontosabb: Emily Blunt tökéletes Poppins, remekül revitalizálta a figurát, és úgy hogy bővítette Poppins karakterbibliáját, hogy adott neki némi szexis áramvonalat is. Szintén tökéletes választásnak tűnt Jack szerepére Lin-Manuel Miranda, aki latinos sármjával olyan benyomást keltett, mintha nem értek volna véget az ötvenes évek. Egyszerre teremti meg a népszínműves-operettes zsánert, ugyanakkor ő az, aki frissességet is hoz a zenés filmbe, összekacsint a kortárs világgal, hiszen a lámpagyújtogatók úgy bringáznak, mint a BMX-esek, úgy énekelnek, hogy közben rappelnek is. Ugyanakkor Ben Whishaw nem volt szerencsés választás Michael Banks szerepére, hiszen mindenki „tipikus angol”, még a gyerekek is olyanok, mintha csak egy harmincas évek mesekönyveinek illusztrációi lennének, ő viszont mintha csak egy görög kamionsofőr lenne, és annyira szerencsétlen, hogy az már inkább bosszantó, mint szerethető.

A filmben az a legjobb, hogy a gonosz nem olyan szörnyalak, akitől a gyerekeknek ki kell menjenek fél deci Fanta elfogyasztása után a mozi vécéjére, William Weatherall Wilkinst Colin Firth alakítja, aki szegfűt visel a gomblyukában és kedvesen mosolyog, ja és mellesleg egy uzsorás bankár. Végre egy mese, amelyik megmutatja az otthon melegének nagyszerűségét, az otthont, a családot téve meg a legjobb dolognak, és végre nem azt sugallja egy sztori a gyerekeknek, hogy legyenek önimádó, H&M tütüszoknyában a tükörben pózoló törpefelnőttek. Egy szerződést kell megkeresniük, amit elhányt a nagypapa. És ahhoz képest, hogy az egész film ekörül forog, minden hatéves mozinéző az első tíz perc után már tudja, hogy hol van.

https://www.youtube.com/watch?v=gd8Ef90ybqI

Azonnal tudjuk, így aztán sok hűhó lesz semmiért, ráadásul azt sem értjük, hogy miért hagyja Mary Poppins, hogy a lámpagyújtó gang megmássza a Big Bent, hogy megállítsa az óra mutatóját, amikor neki elég csak felszállni az ernyőjével... Amikor a srácok tíz perc után kudarcot vallanak, Poppins kisasszony íziben felröppen, és visszatekeri öt perccel a mutatót. De hát ez egy mese, nem egy Poirot-epizód, hogy különösebben okoskodnunk kéne, a legfontosabb a fantázia és a szeretet áradása. Bob Marshall csodamozijában semmi sem lehetetlen, a fürdőkádból a tenger mélyére kerülhetünk, ahol a kalózok kincse vár, vagy léggömbökön szállhatunk a felhők fölé, mert Poppins esernyője nemcsak egy közlekedési eszköz, de egyben egy szemléltető tárgy is: bebizonyítja, hogy ha szeretet van, akkor minden lehetséges. Így legyen!