Pesti Srácok

Bemutatják Banksy önmagát félig megsemmisítő művét

Baden-Badenben csaknem egy hónapig tartó kiállításon mutatják be Banksy brit graffitiművész Girl With Balloon (Lány léggömbbel) című művét, amely nagy szenzációt keltve félig bedarálta magát a Sotheby's tavaly októberi londoni árverésén.

MTI

Az időközben Love in the Bin-re (Szerelem a kukában) átkeresztelt kép február 5. és március 2. között lesz látható a Frieder Burda múzeumban. Henning Schaper múzeumigazgató azt mondta, hogy nagy érdeklődésre számítanak, főleg a fiatalok és a Banksy-rajongók részéről. Az igazgató szerint nem pusztán közszemlére teszik a londoni árverésen több mint egymillió angol fontért elkelt műalkotást, hanem az alkotó szándékának megfelelően igyekeznek "demokratizálni a művészetet", így a lehető legtöbb embernek akarják megmutatni a művet, és szimpóziumot is rendeznek arról, hogy milyen körülmények vezetnek "árrobbanáshoz" a műkincspiacon.

PestiSracok facebook image

Október elején nagy vihart keltett a művészvilágban a Lány léggömbbel, amely félig bedarálta magát a keretbe rejtett iratmegsemmisítővel az után, hogy 1,042 millió fontos (381 millió forint) áron elkelt. Banksy egyik leghíresebb művének akrilfestékkel készült reprodukciója egy szívformájú piros léggömböt felengedő kislányt ábrázol. A kilétét titkoló bristoli utcaművész később azt közölte, hogy a képnek teljesen meg kellett volna semmisülnie, és akciójával a műkereskedelem eltorzulását kívánta bírálni. A vásárló, egy nevének elhallgatását kérő európai műgyűjtőnő elmondta, hogy először sokkolták a történtek, majd lassan felfogta, hogy "a művészettörténet egy darabjának" tulajdonosa lesz. A Sotheby's szerint Banksy az árverésen "valójában nem elpusztított, hanem megalkotott egy művet". Az aukciósház a művészettörténet első olyan alkotásaként ünnepelte a képet, "amely egy aukción, élőben jött létre".

Kép: Forbes

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.