Pesti Srácok

Koncertek és óralátogatás a Zeneakadémia családi napján

A fiatal tehetségek koncertjei mellett filmvetítés, óralátogatás, előadás és kerekasztal-beszélgetés is várja az érdeklődőket február 10-én, a Zeneakadémia Tehetség napja elnevezésű családi eseményén.

MTI

A programok délelőtt tizenegy órakor kezdődnek Händel, Vivaldi és Haydn dallamaival a Liszt Ferenc Kamarazenekar tolmácsolásában. A közönség megtekintheti a Kodály mindenkié című dokumentumfilmet, amely a Kodály-módszer nemzetközi térhódításáról szól, alkalmazásának eredményeit foglalja össze. Papp Gábor Zsigmond és Kékesi Attila filmrendezők alkotásában külföldi zenepedagógusok, zeneművészek mesélnek arról, hogyan változtatta meg szemléletüket Kodály filozófiája - közölte a Zeneakadémia szerdán az MTI-vel.

PestiSracok facebook image

A több teremben párhuzamosan zajló programok között megtalálható Molnár Fanni zenetudomány szakos hallgató Csodagyerekek című ismeretterjesztő előadása, a Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium növendékeinek és az Egyházzene Tanszék kórusának, valamint a Doktori Iskola hallgatóinak műsora. A Rendkívüli Tehetségek Képzőjének koncertjén az általános vagy középiskolai tanulmányaikat folytató kiemelkedő kvalitású fiatal zenészek játszanak.

Az Áriák, duettek című eseményen népszerű művek dallamai szólalnak meg az ének tanszék diákjainak előadásaiban. Az emberi hangok mellett az ütős és akkordikus hangszerek is szerepet kapnak kamarakoncerteken.

Ezúttal is lehetőség nyílik csatlakozni egy-egy nyilvános órához: Vigh Andrea, Fassang László, Eötvös József, Dráfi Kálmán és növendékeik engednek betekintést a hangszerek megszólaltatásába, a zeneoktatás műhelytitkaiba. A kerekasztal-beszélgetésen művészek és oktatók - köztük a Zeneakadémia rektora és tanszékvezetője - vitatják meg a Zeneakadémián folyó oktatás, tehetséggondozás és a zenei pályára lépés kérdéseit. A nap zárásaként Mozart műveit hallhatják a látogatók a Zeneakadémia Kamarazenekarának tolmácsolásában, Rolla János vezetésével.

"A Tehetség napja lehetőséget nyújt, hogy a közönség egy egész napos program keretei között ismerje meg a pályakezdő muzsikusokat, a Zeneakadémián tanuló tehetséges zenészeket, akik hamarosan a magyar hangversenyélet megkerülhetetlen szereplőivé válhatnak. Betekintést nyújtunk a Zeneakadémián folyó oktatás rejtelmeibe is. Az elmúlt évek hatalmas érdeklődését látva további programokkal színesítjük a napot, ilyenek például a Szólóban és Duóban minikoncertjeink, amelyeken Vajda Marcell, Hotzi Mátyás, Matuska Flóra, Kovács Gergely, Kristina Vocetková és Jan Vojtek mutatják be tehetségüket" - idézi a közlemény Vigh Andreát, a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetem rektorát.

Csonka András, a Zeneakadémia Koncertközpont igazgatója kiemelte: "családi rendezvényünkre várjuk a Zeneakadémia törzsközönségét, hogy megmutassuk a színfalak mögött zajló műhelymunkát az előkészítő képzéstől a doktori iskoláig. Programunk a zenei pályára készülő fiatalok és szüleik számára is érdekes lehet, bepillanthatnak az oktatásba, a tehetséggondozásba. A Liszt Ferenc Kamarazenekarral például a 16-18 éves korosztály tagjai jelennek meg szólistákként, akik máris megértek arra, hogy egy jó zenekar mellett bizonyítsák rátermettségüket".

fotó: Stiller Ákos

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.