zeneakadémia
A Zeneakadémia szenátusa a függetlenségét félti, miközben az intézményen belül simán szembe megy a közösségi akarattal
A mondás is úgy tartja: vádold azzal az ellenfeled, amit te teszel. A Zeneakadémián pont ez történik, ugyanis a szenátus és a rektor is kiakadt azon, hogy az új intézményvezető személyéről Csák János kulturális és innovációs miniszter szeretne dönteni, ezért a szenátust arra kérte, hogy fogadja be az összes pályázatot és rangsorolják azokat, majd a felterjesztés után a miniszter választ közülük. Szerintük viszont ez a Zeneakadémia belső demokráciáját csorbítja, miközben kiderült, hogy ők azok, akik antidemokratikusak, hiszen annak idején hiába szavazott meg a többség kétharmad–egyharmad arányban egy másik személyt a népzenei tanszék élére, a vesztest tették meg vezetőnek. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.