Besson, a profi - A 60 éves Luc Besson öt legjobb filmje

Luc Besson rögtön első játékfilmjével berobbant a köztudatba, azóta közel 70 filmben volt jelen, mint rendező, producer, forgatókönyvíró és színész. Alábbi összeállításunkban a rendezései közül válogattuk ki kedvenceinket, annak apropóján, hogy a nyolcvanas évek francia mozijának fenegyerekéből mára álomgyári iparossá vált filmkészítő a héten lett hatvanéves.

061.hu

Élethalálharc (1984)

Luc Besson díjnyertes rendezői bemutatkozása egy sötét posztapokaliptikus vízió, amelyben az elsivatagosodott Földön, a lepusztult civilizáció romjain az emberiség maradéka már a túlélés jegyében folytatja önfelszámolását. A csoportokba verődött vagy magányosan vergődő vademberek között egyetlen ember vív harcot az elszigeteltség és brutalitás ellen. Hősünk épphogy el tud repülni az őt üldöző banda elől, kényszerleszállása után pedig egy kihalt városba jut, amelynek lepukkant kórházában egy újbarbár melák (Jean Reno) vív élethalálharcot egy doktorral, aki nagyon őriz valamit az egyik szobában…. A fekete-fehér képek és a dialógusok hiánya, a szinte teljes némaság keltette nyomasztó légkörben velősebb mondanivaló fogalmazódik meg, mint a civilizáció pusztulását bemutató legtöbb mozi esetében, nincs is abban semmi meglepő, hogy ez a film indította el a hírnév és az egyre komolyabb költségvetésű filmek felé a francia rendezőt.

A nagy kékség (1988)

Jacques (Jean-Marc Barr) rendkívüli kapcsolatban van az óceánnal, szokatlanul hosszú ideig képes lélegzet nélkül a víz alatt tartózkodni. Gyermekkori barátja és vetélytársa, Enzo (Jean Reno), aki már a szabad merülés világbajnoka, versenyre hívja. Egyikük alkalmi mentési munkákból él Szicília partjainál, magabiztos és rendíthetetlen. Másikuk kószál a világban, aszerint, hol kap munkát kivételes képességeivel, de legszívesebben a delfinjeivel időzik, a szárazföldön nem igazán találja a helyét. Mindkettejük célja a minél nagyobb teljesítmény, amely egyszer csak önpusztításba fordul át. Besson egyébként tengerbiológusnak készült, főleg delfinekkel szeretett volna foglalkozni, 17 éves korában azonban balesetet szenvedett, s emiatt nem búvárkodhat többé. A két főszereplőt létező személyekről mintázta: Jacques Mayol és Enzo Majorca a világ talán leghíresebb szabadmerülői voltak. Mayol volt az első ember, aki száz méteres mélységbe merészkedett oxigénpalack nélkül.

Leon, a profi (1994)

Leon, a magányos bérgyilkos (megint csak Jean Reno, akinek ez volt az ötödik közös filmje Besson-nal) vérprofi, aki egy cserepes szobanövényen kívül senkihez és semmihez nem kötődik. Miután a szomszédjában élő 12 éves Mathilda (Natalie Portman első és egyik legjobb szerepében) családját lemészárolják, Leon befogadja a kislányt, s ezzel végleg összefonódik a sorsuk. Eleinte nem tud mit kezdeni a helyzettel, idővel azonban összebarátkoznak, és saját lányaként gondoskodik róla. Amikor a korrupt és kegyetlen nyomozó, Stanfield (a mindig kiváló Gary Oldman szintén az egyik legjobb szerepében aljaskodik) tudomást szerez a túlélőről, a bérgyilkos saját életét kockáztatva kel a lány segítségére. Ahhoz képest, hogy ezt a melankolikus karakterdrámába ojtott bosszúfilmet tartják Besson legjobb munkájának, a rendező alig harminc nap alatt írta meg forgatókönyvét és kilencven nap alatt le is forgatta.

Az ötödik elem (1997)

Besson filmjei javarészt kívülállókról szólnak, arról a fiatal nemzedékről, amely nem találja helyét a világban, mert az is értetlenül áll fiatalos lendületével és másságával szemben. A Metró földalatti élete, A nagy kékség mélytengeri világa, a Léon, a profi vagy a Nikita bérgyilkosának hermetikusan zárt élete mind erről az érzésről, az elmenekülésről szól. A francia-brit gyártásban készült Az ötödik elem hőseit is ide sorolhatjuk, de a film szövevényes cselekménye, látványos képi világa, dekoratív rendezése újdonságot jelentett a már megszokott, hagyományos bessoni életműben. A rendező 17 évesen kezdte el írni a sztorit, sok-sok évnyi munka és rengeteg újradolgozás után 38 éves korában mutatták be a filmet. A 23. századi sci-fi gyökerei 1914-ig nyúlnak vissza, amikor egy egyiptomi ásatáson négy, rejtélyes erővel bíró kő került a felszínre. 300 évvel később a négy kő újra felbukkan, és fontos szerepet kap a titokzatos, gonosz erő megfékezésében, aminek egyetlen célja van: elpusztítani az életet. A Föderáció megbízottja, a New York-i taxisofőr Korben Dallas és az ölébe pottyant csinos teremtmény, Leeloo kisebb-nagyobb akadályokkal küzdve igyekszik megállítani a halálos veszedelmet. Bruce Willis és Milla Jovovich között működik a kémia, a show-t azonban megint az újfent szupergenyót alakító Gary Oldman viszi el – pedig a szereplő - és statisztagárdában aligha fest nála bárki is hülyébben az extravagáns Gaultier-jelmezekben.

Nikita (1990)

Nikita (Anne Parillaud), a drogos lány bandájával együtt betörést szerveznek, majd az akció közben megöl egy rendőrt. Miután elkapják, Bob, a kormány különleges ügynöke (Tchéky Karyo) választás elé állítja az életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt lányt: a temetőben végzi, vagy profi bérgyilkososként tovább élhet. Az erőt és ideget próbáló kiképzés során Nikita bizalmába fogadja Bobot, aki kihasználja a lány érzelmeit. Miután a "vizsgafeladatát" tökéletesen teljesítette, látszólag szabad emberként élhet tovább. Megismerkedik egy barátságos férfival, de bármikor csenghet a telefon, ahol a kódnevén rendre egy új megbízatást kap, és ez mindig valami gyilkosság a kormány ügynökeként. Besson filmje más, mint a hollywoodi akciófilmek. Az egyértelmű és nem egyszer egysíkú jellem- és történetábrázolás helyett itt a határokon játszó kettősségekbe botlunk. Nikita gyermeki lelke és nőisége, a szerelmi- és akciójelenetek, műfajiság és szerzőiség nem különíthetők el egyértelműen egymástól. Egymásba gabalyodva, szétválaszthatatlanul mozognak együtt a film zárásáig, ahol egy már előre sejthető csavarral érkezünk el a nyugvópontra. Nikita a klasszikus igazi francia nő megtestesítője: szexi, vagány és rendkívül okos. Az utolsó akció „takarítója” az a Viktor (nini: Jean Reno), akinek alakját Besson a Leon a profiban fejti majd ki.