Pesti Srácok

A hetvenes éveket idézi meg a szentendrei Skanzen majálisa

A balatoni nyarakat és a hetvenes évek mindennapjait idézi meg május 1-jén a szentendrei Skanzen majálisa, ahol egyebek mellett lábtengó és tollaslabda, Trabant-bemutató és a korszak számos ikonikus játéka várja a látogatókat.

MTI

Sportpálya, sátor- és kempingtábor idézi fel többek közt a hetvenes évek nyarainak hangulatát a szabadtéri múzeumban, ahol a látogatók lábtengózhatnak, tollaslabdázhatnak, magukra ölthetik a korra jellemző ruhákat, vagy múltidéző beszélgetéseken vehetnek részt. A múzeum területén a Skanzen Robur szállítja majd a látogatókat, a gyerekek pedig elkészíthetik a korszak játékait, a similabdát, a papírsárkányt vagy a szélforgót. A szakmai programok között Tóth József Füles fotográfus, karikaturista az 1970-es évek divatjáról, reklámjairól mesél az érdeklődőknek, Papp Sándor Zsigmond filmrendező, producer pedig a korra jellemző nyarakat idézi fel.

PestiSracok facebook image

A kádári konszolidáció időszakát a Hé'67! kiállítás szemlélteti, amelyet a nap folyamán két alkalommal vezetéssel is meg lehet tekinteni. A majálisra körhintával, céllövöldével, célbadobóval és horgászós játékkal is készülnek, a Skanzen éttermében kókuszgolyó-készítés és retró ételek, a Boszorkánykonyhában pedig szörp- és cukorkakészítés várja a közönséget. Az egész napos időutazást a The Blackbirds együttes koncertje zárja Beatles- és Fonográf-feldolgozásokkal.

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.