Pesti Srácok

A Várkert Bazár ad otthont a felújítás alatt álló Iparművészeti Múzeum kiállításainak

A Várkert Bazár Testőrpalotájában rendezhet kiállításokat a felújítás alatt álló Iparművészeti Múzeum, a két intézmény együttműködési megállapodását szerdán írták alá Budapesten.

MTI

Az Iparművészeti Múzeum a Várkert Bazárban nyíló első kiállítása Értékőrzés, értékteremtés a 21. században címmel májusban lesz látható - hangsúlyozta Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója a szerdai sajtótájékoztatón, hozzátéve: a terveik szerint három éven keresztül félévente rendeznek majd időszaki kiállításokat, a gasztrodizájntól a divatig és az Esterházy-kincsekig bemutatják a múzeum legfontosabb gyűjteményeit. Elsőként az újonnan szerzett darabokat állítják ki - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Elmondta azt is, hogy a kiállítások mellett úgynevezett infoboxot hoznak létre, amelynek segítségével a látogatók nyomon tudják követni a múzeum épületének a rekonstrukcióját.

Madaras Bence, a Várkapitányság Nonprofit Zrt. vezérigazgatója többek között arról beszélt, hogy az együttműködési megállapodás az előképe lehet azoknak a projekteknek, amelyeket a Várba terveznek. Kiemelte: a tervek szerint a nyáron adják át a budai Vár három új fejlesztését: a Lovardát, a Stöckl-lépcsőt és a Főőrségi épületet.

Sikota Krisztina, a Várkapitányság Nonprofit Zrt. turisztikai és kulturális vezérigazgatója hangsúlyozta: a húsvéti hosszú hétvégén, április 20. és 22. között ingyenes családi programokkal, kézműves foglalkozásokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket. A Vásár színpadon sok más mellett Gólyalábas utcaszínház, Czinege Tamás gasztroshow-ja és maszkos óriásbáb-előadás várja a látogatókat. Emellett húsvéti tárlatvezetés is lesz a Várkert Bazár Új világ született című kiállításán.

A húsvéti hagyományok népzenével és néptánccal elevenednek meg azon a felvonuláson, amely a Clark Ádám tértől indul a Várkert Bazárig. Estéként a nagyszínpadon koncertek várják az érdeklődőket. Fellép többek között a Pély Barna Trió, Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Parno Graszt és a Firkin is.

Juhász Anna irodalmár az irodalmi programokról elmondta: folytatódik a Várkert Irodalom című sorozat, például Az igazi - Márai 30 címmel a harminc évvel ezelőtt elhunyt írót idézik meg meghívott vendégek segítségével. Az áprilisi Hát éltem már én? - Gondolatok az ünnephez című, húsvéthoz kapcsolódó esten pedig Pál Feri katolikus pap, valamint Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó lesznek a vendégek.

A Nagy Magyar Versek sorozatban áprilisban a bohóságról, a mohóságról és a tavaszról szólnak a versek, májusban pedig a titkok, a gyermekkor, a csodák és a meglepetések témája köré szerveződik az esemény. Az irodalom visszavág című új sorozat keretében áprilisban a női irodalom, májusban a máig aktuális népi-urbánus vita témáját járják körül.

Sikota Krisztina elmondta, hogy idegenvezetéseket is tartanak, amelyek során bemutatják az Ybl Miklós által tervezett Várkert Bazár múltját és jelenét, a Mikve-túrákon pedig a nyugati pincerendszer zegzugos folyosóit fedezhetik fel az érdeklődők. A Várkert moziban többek között David Bowie arcai, valamint a Klimt és Schiele: Amor és Psyche - A szecesszió születése című alkotások vetítése várja a közönséget.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.