Pesti Srácok

A Napszállta nyerte a France Culture diákzsűrijének díját Cannes-ban

Nemes Jeles László Napszállta című filmje nyerte el a France Culture francia kulturális közrádió diákzsűrijének díját, amelyet a 72. cannes-i fesztiválon adtak át vasárnap. A 2015-ben alapított elismerést hatszáz francia diák ítélte oda a csatorna által felkért szakmai zsűri által kiválasztott öt, Franciaországban bemutatott alkotás közül a legjobbnak.

MTI

A diákok képviselői a díjátadón elmondták, hogy a ma már ritkaságnak számító 35 milliméteres filmre forgatott alkotás művészi kvalitásai, a megvilágítás, a törékeny főszereplő kiválasztása és az ő középpontba állítása győzték meg a zsűritagokat, miután a főhős irracionalitása és rejtélyessége olyan személyes és civilizációs problémákat vet fel, amelyek a mai kornak is szólnak.

PestiSracok facebook image

Nemes Jeles László hangüzenetben köszönte meg a díjat. Elmondta, hogy különösen örül a fiatal generáció elismerésének, mert a Napszállta azt várja el a nézőtől, hogy kicsit másképp nézze, mint általában szokta a filmeket, s fogadja el, hogy Íriszt követve egy "személyes labirintusba" kerül. Hozzátette, fontosnak tartja, hogy egy film ne csak hullámokat keltsen, hanem hosszan megmaradjon egy néző gondolataiban.

A díjat Clara Royer, a film forgatókönyvének társszerzője vette át a fesztiválon. Elmondta, neki személyesen is nagyon fontos ez a díj, miután a hétköznapokban egyetemi tanárként dolgozik, s ezért is érzi úgy, hogy a diákok elismerésével összhangba került a filmes és az oktatói munkássága. "Ma hallottam a legszebb kritikát a filmről" - hangsúlyozta Clara Royer.

A Napszállta forgatókönyvét a rendező együtt jegyzi Clara Royer-vel és Matthieu Taponier-vel, utóbbi egyben a film vágója is. A film operatőre Erdély Mátyás, zeneszerzője Melis László, sound designere Zányi Tamás, casting directora Zabezsinszkij Éva, díszlettervezője Rajk László, jelmeztervezője Szakács Györgyi volt. A film főszereplői Jakab Juli (Leiter Írisz) és a román Vlad Ivanov (Brill Oszkár).

A Napszállta a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával a Laokoon Filmgroup gyártásában, a francia Playtime-mal koprodukcióban készült Sipos Gábor és Rajna Gábor producerek vezetésével. Világpremierje a velencei filmfesztivál versenyprogramjában volt, ahol elnyerte a legjobb film díját a nemzetközi filmkritikusok szövetségétől, a FIPRESCI-től. Nemes Jeles László filmjét már a világpremier előtt csaknem 70 ország forgalmazója vásárolta meg, Franciaországban március óta vetítik a mozikban.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?