Pesti Srácok

Az Ivan and The Parazol nyitja idén a Várkert Bazár sorozatát

Az Ivan & The Parazol koncertje nyitja idén a Volt egyszer egy Ifipark című sorozatot a Várkert Bazárban, ahol a nyár folyamán fellép még Kovács Kati, az Edda Művek, Zséda, az Ős-Bikini, Deák Bill Gyula és a Piramis is. Három évvel ezelőtt rendezte meg az intézmény a Volt egyszer egy ifipark című kiállítást, amelynek sikere inspirálta a koncertsorozat megszervezését - idézte fel Sikota Krisztina, a Várkert Bazár kulturális igazgatóhelyettese.

MTI

A cél az volt, hogy ne csak azok éljék át a koncerteket, akik régen is a Várkert Bazárba jártak szórakozni, hanem megpróbálják bevonzani a fiatal közönséget is - emelte ki. Vasárnap az Ivan and the Parazol vendége Tátrai Tibor lesz, július 5-én Kovács Kati ad koncertet, az Edda Művek július 12-én lép fel, július 26-án Zséda vendége Horváth Charlie lesz, szeptember 12-én pedig az Ős-Bikinit hallhatja a közönség Nagy Feróval, Vedres Józseffel, Szűcs Antal Gáborral, Németh Alajossal és Németh Gáborral, akik ilyen felállásban 1983 óta nem adtak koncertet. Deák Bill Gyula szeptember 13-i koncertjén legjobb számaiból válogat, elhangzik például a Rossz vér, a Hosszú lábú asszony, a Kőbánya blues meg az István, a király két dala is.

PestiSracok facebook image

A rendezvénysorozat záróeseményének szeptember 21-én a Piramis lesz a fellépője, akik A nagy buli 2.0 címmel adnak műsort, miután a csapat szinte napra pontosan negyven évvel ezelőtt az Ifiparkban rögzítette legendás koncertlemezét, A nagy bulit. A mostani koncerten a negyven évvel ezelőtti fellépés dalai, valamint az 1981-es lemez, az Erotika néhány dalát is előadják.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?