Pesti Srácok

Pezsgő Június: kétszáz pezsgő vonul fel kóstolásra a fővárosi Corinthia- ban

Több mint 30 hazai és 60 külföldi pezsgőház mintegy 200 tétele, champagne terem, valamint szakmai és mesterkurzusok várják a közönséget a Pezsgő Június Nagykóstolón június 22-én a belvárosi Corinthia Hotel Budapest termeiben. A Winelovers által szervezett tematikus rendezvény Magyarország legnagyobb és legrangosabb pezsgőkóstolója: a látogatók mintegy kétszáz pezsgővel, franciacortával, cavával, crémant-nal, proseccóval, sekttel és újvilági pezsgővel ismerkedhetnek meg a sétáló kóstolón, a champagne teremben pedig - külön térítés ellenében - hatvan tétel között válogathatnak.

061.HU

Az ismert magyar pezsgőkészítők (Törley, Garamvári) mellett számos olyan pincészet is kiállít, amelyik elsősorban csendes borairól ismert, az Etyek-Budai borvidék termelői pedig közös standjukon hét etyeki pezsgőt mutatnak be. A kóstoló a gyümölcsös, könnyed tankpezsgőktől a tradicionális eljárással készült, érlelt, évjáratos pezsgőkig számos stílust vonultat fel; a hazai kínálaton túl Európa és az Újvilág pezsgői is elérhetők lesznek a forgalmazó kiállítóknál, alkalmat kínálva a különböző tételek összekóstolására, az adott termőhelyek, szőlőfajták és pezsgőkészítési eljárások összehasonlítására.

PestiSracok facebook image

A Champagne Terem lehetőséget biztosít a champagne-ok alaposabb megismerésére, hiszen számos tétel poharazva is elérhető lesz: 23 champagne ház 64 tételét lehet akár sommelier-k vezetésével megkóstolni. A legnagyobb nevek (Moet&Chandon, Piper Heidsieck, Roederer, Veuve Clicquot) ugyanúgy képviseltetik magukat, mint a szuperprémium márkák (Krug, Bollinger) és az egyedi karakterük miatt keresett, kisebb pezsgőházak (Henri Giraud, Larmandier Bernier). A legdrágább tétel egy évjáratos Krug champagne, de a kínálat része lesz a Roederer 2008-as Cristalja és a Pol Roger ikonikus Sir Winston Churchill 2008 tétele is - árulták el a szervezők.

"A pezsgő már rég sokkal több, mint egy szilveszteri ital, az emberek minél inkább érteni és ismerni akarják a pezsgők sokszínűségét. (...) Ezért idén például öt ingyenes kurzussal is készülünk, hogy a buborékos italok legváltozatosabb formáit is megismerhessék a vendégek" - idézi a közlemény Ferenczi Csilla főszervezőt.A sétáló kóstoló vendégei számára is elérhető pop-up kurzusok öt témába engednek betekintést: a hallgatóság megismerheti a prosecco különböző stílusait; a Kreinbacher pezsgőkön keresztül a somlói terroirt és a champagne-tradíciókat; a dél-afrikai cap classique pezsgők világát; két, Magyarországon most debütáló Lanson champagne-t; végül pedig a Bründlmayer pezsgők mutatják meg, hol tart most az osztrák Sekt. A szervezők 14 órától várják a Corinthia Hotelbe mindazokat, akik - külön jegy vásárlásával - egy-egy témában szakértő kalauzolásával kívánnak elmélyedni és ritkaságszámba menő pezsgőket kóstolni. Az első mesterkurzuson Mészáros Gabriella, a Borkollégium vezető oktatója beszél arról, kik és miért tartoznak a champagne-ok krémjét, az elit márkákat tömörítő Les Grandes Marques csapatba.A tizenegy top champagne kóstolása után 16 órától az ABC, azaz Anything But Champagne mesterkurzus

következik, ahol Konkoly Mihály agrárközgazdász, borász mutatja be az érdeklődőknek azon szőlőfajtákat, amelyek kicsit sem szokványosak a pezsgőkészítésnél - közölték a szervezők. A Pezsgő Június Nagykóstoló teljes kiállítói listája a www.pezsgojunius.hu honlapon érhető el.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?