André Kertész világhírű fotóművész 125 éve született

Százhuszonöt éve, 1894. július 2-án született André Kertész, a modern fotóművészeti látásmód egyik megalapozója.

MTI

Kertész Andor néven egy budapesti zsidó családban látta meg a napvilágot, könyvkereskedő apját tizenöt évesen vesztette el. Gyermekkorát Szigetbecsén, nagybátyjánál töltötte, s a padláson talált kőnyomatos metszetekkel illusztrált lapokat böngészve határozta el, hogy ő majd fényképekkel mesél el történeteket. Világlátására is döntő hatással voltak ezek a természet közelében töltött időszakok.

Szülei kívánságára felsőkereskedelmi iskolát végzett, tőzsdeírnokként helyezkedett el, de a hivatalnoklét nem vonzotta. Apjától kapott nehézkes gépével 1912-ben kezdett fényképezni, parasztokat és cigányokat, amivel magára vonta családja neheztelését. Az első világháború kitörése után önkéntesként bevonult, történeti értékű fotókon örökítette meg a világégés hétköznapjait, híres képe a latrinán sorban ülő katonák csoportja. 1915-ben Galíciában súlyos kézsebet szerzett, és bal karja hosszú időre lebénult.

Esztergomi lábadozása során életműve jelentős darabjait készítette el. Ilyen a híres Víz alatti úszó, amely a víz torzulásaival játszik, 1916-os Önarcképével, amelyen éppen egy patak partján tetvészkedik, elnyerte a híres élclap, a Borsszem Jankó díját. 1917-től az Érdekes Újság és más lapok is közölték fotóit, 1918-ban megörökítette a katonai összeomlást.

A háború után a tőzsdére került vissza, ekkor ismerte meg szerelmét, későbbi feleségét és modelljét, Salomon Erzsébetet. 1923-ban az Amatőr Fotográfusok Egyesülete ezüstéremmel akarta kitüntetni, de feltételként szabták, hogy a Kálvin tér című képét brómolajjal tegye rajzosabbá, mivel erre nem volt hajlandó, csak oklevelet kapott. Itthon nem tudott kibontakozni, a Horthy-rendszer merev világlátása, fokozódó antiszemita légköre 1925-ben emigrációba kényszerítette.

Párizsban telepedett le, eleinte magazinoknak dolgozott, s ekkor változtatta nevét André Kertészre. Megérkezése után fényképezőgépét ellopták, csak 1928-ban tudott újat vásárolni, s ezt a Leicát - amellyel feltűnés nélkül dolgozhatott - használta haláláig. Számos avantgárd művésszel kötött barátságot, a húszas-harmincas évek Párizsának képi krónikása lett. Fő témája a művész-, munkás- és csavargóvilág volt, a művi beállításokat következetesen kerülte. Az újságíró Bölöni Györggyel mászkálva végigfotózta Ady Párizsát, a kávéházakat, emlékezetes portrét készített Károlyi Mihályról, hatása kimutatható Brassai, Robert Capa és Cartier-Bresson munkásságán. 1933-ban jelent meg Torzulások című, mintegy 200 képből álló, híres aktsorozata, melyet két orosz modellről készített görbe tükrökkel.

1936-ban az Egyesült Államokba költözött, egy New York-i reklámstúdióban dolgozott. A második világháború kitörése után a tengerentúlon maradt, 1944-ben kapta meg az állampolgárságot. Tizennégy éven át dolgozott a Home and Garden magazinnak, hírességek otthonát fényképezte. Kezdetben nem találta helyét New Yorkban, bár voltak kiállításai, az igazi művészi sikerek elmaradtak. 1964-ben retrospektív kiállítást rendezett műveiből a Modern Művészetek Múzeumának (MoMA), bemutatva Magyarországon és Párizsban készült képeit is, ami megváltoztatta a róla alkotott képet, egy csapásra sikeres, elismert művész lett.

Bár három országban élt és alkotott, szavai szerint egyetlen nyelve a fotográfia volt, amelyen senki máshoz nem hasonlíthatóan beszélt. Munkássága új korszakot nyitott, a modern fotóművészeti látásmód, formanyelv egyik megalapozójának tartják. Táj- és városfotót, csendéletet, portrét, zsánerképet egyaránt készített. Rögzítette az élet apró dolgait, a szokatlant, a meglepő képkivágást és látószöget kereste. Márai Sándor írta róla: "Egy evőeszközből, egy gyufásdobozból, egy banális utcasarokból olyasmit lát meg, amit én soha..., célja nem a naturalista hűség, hanem az anyag mögötti összefüggés, a forma megörökítése."

1948 és 1984 között ötször járt Magyarországon, utolsó látogatásakor 120 képét a szigetbecsei André Kertész Emlékháznak ajándékozta. 1984-ben megkapta a Magyar Népköztársaság zászlórendjét, ilyen magas kitüntetésben egyetlen fotográfus sem részesült előtte Magyarországon. Felesége halálát követően egyre zárkózottabb lett, utolsó éveiben alig mozdult ki lakásából, de ablakából tovább fotózott. 1985. szeptember 28-án halt meg New Yorkban.

Hagyatéka több helyre került, egy része Argentínában élő öccséhez, százezer negatívját és levelezését a francia államra hagyta, műveit őrzi számos amerikai múzeum és a New York-i André and Elizabeth Kertész Foundation is. Az elmúlt években is számos kiállítása volt szerte a világban, 2005 őszén a New York-i International Center of Photography összegyűjtötte a világban található munkáit, és az egész életét felölelő kiállítással emlékezett rá. 2010-ben a párizsi Jeu de Paume-ban rendezték meg első európai retrospektív kiállítását, amely a következő évben a Magyar Nemzeti Múzeumban volt látható, 2011-ben a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumban is nagyszabású tárlata volt, idén májusban pedig Moszkvában nyílt fotókiállítás a Szigetbecsének ajándékozott képeiből. 2011-ben kisbolygót neveztek el róla, nevét őrzi 2008 óta a Merkúr bolygón egy kráter is. A magyar sajtófotó-pályázaton a legjobb emberközpontú pályaművet André Kertész Nagydíjjal tüntetik ki.