Pesti Srácok

Digitális formátumban is kiadják a Salinger-életművet

J. D. Salinger négy könyve, köztük főműve, a Zabhegyező is megjelenik digitális formátumban. A néhai regényíró kiadója, a Little, Brown and Company közleménye szerint az elektronikus könyvek keddtől vásárolhatók meg.

MTI

Bár J. D. Salinger ellenezte regényei e-könyves megjelenését, fia, Matt Salinger most azt mondta, azért érezték fontosnak az e-könyves kiadást, mert egyre többen használnak kizárólag e-könyvolvasót, és sok olyan fogyatékkal élő ember is van, aki csak e-könyves formában tud olvasni.

PestiSracok facebook image

Döntésére nagy hatással volt egy nő levele, amelyben 2014-ben arra kérte, hogy adják ki a könyveket digitális formátumban, mert ő fogyatékossága miatt nem képes máshogy elolvasni. "Kevés dolog volt, amit az apám jobban szeretett, mint a nyomtatott könyv olvasásának tapintható élvezete, de az olvasóit talán mégis jobban szerette, és nemcsak az 'ideális olvasókat', akikről egyszer írt, hanem minden olvasóját" - indokolta a kiadást Matt Salinger.

A Salinger-életműből a Zabhegyező mellett a Kilenc történet, a Franny és Zooey, valamint a Magasabbra a tetőt, ácsok! - Seymour: Bemutatás kerül e-könyvként a boltokba az író születésének századik évfordulója alkalmából rendezett eseménysorozat lezárásaként. A 2010-ben, 91 évesen elhunyt Salinger a nyolcvanas évektől visszavonultan élt a New Hampshire-i Cornishban, és ritkán szerepelt a médiában. Négy könyve után már nem jelentetett meg többet, de az írást nem hagyta abba.

Matt Salinger már korábban bejelentette, és most is megerősítette, hogy az életmű kiadatlan darabjait is publikálni fogják, ugyanakkor megjegyezte, hogy mivel gigászi feladatról van szó, ez 5-7 évbe is beletelhet.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?