Pesti Srácok

Fókuszban a múmiák címmel rendeznek konferenciát Budapesten

Az egyiptomi múmiák lesznek a középpontban az augusztus 27. és 30. között megrendezendő Fókuszban a múmiák című nemzetközi konferencián - közölte a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója az M1- en.

MTI

Bernert Zsolt azt mondta, hogy Magyarországon viszonylag kevés egyiptomi múmia van, a konferencián viszont a nemzetközi tapasztalatok, eredmények megosztásával újabb információk ismerhetők meg. A konferencia célja emellett, hogy felhívja a figyelmet arra, milyen fontosak a közgyűjtemények, azok ugyanis rengeteg tudást tárolnak.

PestiSracok facebook image

A múmia egy "időkapszula", mert az egykori élet számos nyomát hordozza, amelyekkel a történelem hiányzó láncszemeit lehet kiegészíteni. Győry Hedvig egyiptológus arról beszélt, hogy Magyarországon csak néhány éve kezdődött az egyiptomi múmiák rendszerezett kutatása, amelyekkel többek között meg lehet állapítani, hogy az illető hogyan, milyen körülmények között élt, milyen társadalmi réteghez tartozott és hogyan kezelte az egészségügyi problémáit.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?