Pesti Srácok

Kézműves tárlat mutatja be II. Rákóczi Ferencet és korát

II. Rákóczi Ferencet és korát bemutató kézműves kiállítás nyílt hétfőn a budapesti Duna Palotában. A Magyar Kézművességért Alapítvány huszonhatodik alkalommal írt ki pályázatot a magyar kézművesek, iparművészek, alkotóművészek számára. A pályázat - idén a Rákóczi-emlékévhez csatlakozva - elsősorban II. Rákóczi Ferencet és korát állította a középpontba, emellett szabadon választott témakörben is vártak alkotásokat.

061.HU

Az alkotások között az idősebbek mellett a fiatalok munkái is megtalálhatók, s ez reményt ad arra, hogy a tradícióknak lesznek folytatói - mondta el a Magyar kézművesség 2019, valamint a II. Rákóczi Ferenc és kora - kézműves szemmel című, kettős tematikájú pályázat eredményhirdetésével egybekötött kiállításmegnyitón Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke.

PestiSracok facebook image

Hozzátette: a beérkezett művek 30 százaléka II. Rákóczi Ferenc személyét és korát igyekezett bemutatni, s a tárlaton mintegy 200 alkotást tekinthet meg a közönség. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes azt hangsúlyozta, hogy a magyar kézművességet ünnepelni felemelő alkalom, s nagyon fontos, hogy a hagyományainkat méltóképpen őrizzük. A tárlaton látható alkotások emlékeztetnek minket arra, hogy honnan jöttünk és hova tartunk, s nem hagyják, hogy

Bába Szilvia, a Duna Palota művészeti és operatív igazgatója emlékeztetett, hogy a Magyar Kézművességért Alapítvány huszonhatodik alkalommal rendezi meg nyári tárlatát, amelynek a Duna palota immár hatodik alkalommal ad otthont. Kiemelte, hogy az alapítvány 1993 óta nemcsak a tárgyalkotó és népi iparművészetet gondozza, hanem a már kihalófélben lévő szakmák és mesterségek képviselőivel is szoros kapcsolatot ápol.

László Sándor, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke arról szólt, hogy a BKIK régi támogatója a rendezvénynek, amelyet a jövőben is szeretnének segíteni. Az augusztus 29-ig látható tárlaton természetes anyagokból, kézműves technikával készített alkotások láthatók. A kiállítás a szabadon választott témájú művek mellett többek között a fejedelem személyének, a róla és a kuruc seregről szóló eseményeknek, irodalmi műveknek kézműves feldolgozásait mutatja be.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?