Pesti Srácok

Kőbányai Underworld: ismét jön az izgalmas földalatti bringaverseny

Kevesen gondolták 2010-ben, az első Underworld Kupa megrendezésekor, hogy a föld alatti bringaverseny annyira életképes lesz, hogy 2019-ben a jubileumi futamra készülhetünk, márpedig augusztus 10-én a tizedik verseny következik, számos újdonsággal! A MOFÉM Underworld Kupa egy részben a föld alatt zajló mountain bike verseny, amely a kőbánya alatti pincerendszerben rendeznek meg, öt futamban. A tizedik verseny több újdonságot is tartogat, amellett, hogy a lebonyolítás módja is kissé átalakul.

061.HU

A korábbi próbafutam megszűnik, amelynek több oka van. Egyrészt a próbafutam mezőnyének képességei egyáltalán nincsenek olyan messze a normál futamok mezőnyének hátsó felében bringázóéktól, másrészt ez a gyakorlatban csupán annyit jelent, hogy a korábbi 30 perc helyett 1 órát bringázhatnak a korábbi „próbázók”. Ami pedig a teljesen kezdőket illeti, nekik továbbra sem alkalmas az Underworld egy örömbringázásra – el kell fogadni, hogy ehhez a versenyhez szükséges némi tapasztalat.

PestiSracok facebook image

Szintén nyomós indok a próbafutamtól való elköszönésre, a megújulás szándéka, amely során egy új versenyszám is bekerül a MOFÉM Underworld Kupa repertoárjába, ez pedig a cyclocoss-futam. Ennek oka, hogy a kezdetektől kísérik a rendezvényt azok a vélemények, hogy mennyire „crossos” a pálya jellege, amit néhány akadállyal, lépcsőfutással még formálni is lehet. Ez a futam azoknak szól, akik pontosan tisztában vannak a cyclocross mibenlétével, illetve rendelkeznek a versenyzéshez megfelelő kerékpárral. Az első nyári cyclocross-verseny – amely a szakág szabályai szerint kerül lebonyolításra – két hónappal a CX-szezon rajtja előtt, jó erőfelmérő lehet mindenki számára.

Az Underworld Kupa lebonyolításának rendje is változik: minden futam 60 perces lesz, így minimális mértékben 20-30 percekkel elcsúsznak vagy korábbra kerülnek futamok – erről a versenykiírásban találtok egészen pontos információkat. Ami nem változik, az a futamok létszámkorlátja, ez továbbra is 70 főben van maximalizálva.

Módosításra kerültek az egyes futamokba való besorolás szempontjai is, elhagyásra kerültek a „hagyományos” master 1, master 2 stb. kategóriák, ehelyett egy olyan életkori elosztást próbáltunk kitalálni, amely a futamok között egyenletesebben osztja szét az indulókat. A változtatásra az „öregedő” mezőny miatt volt szükség, hiszen az 5. futam – amely a 40 feletti férfiak futama volt – évek óta gyorsan megtelik és teltházzal zajlik, míg más futamokban voltak „foghíjjak”.

Szintén a tízedik MOFÉM Underworld Kupához köthető újdonság, hogy a nevezés során már lehetőség van bankkártyás fizetésre is, a hazai mountain bike versenyek között erre még nemigen van példa.

A nevezés során a jelentkező várólistásra kerül, majd a nevezési díj megérkezése után átkerül a rajtlistára – azaz a nevezés önmagában nem garantál indulási helyet, az csak a nevezési díj megfizetésével biztosítható. A nevezési díj idén sem változott, 2019. augusztus 7-ig befizetve 5000 Ft-ba, a helyszínen nevezve pedig 7000 Ft-ba kerül a részvétel. Az új cyclocross futamhoz kapcsolódóan kiemelnénk, hogy arra az extrém helyzetre is felkészültek a szervezők, hogy ha valaki a crossfutamban és a hagyományos mountain bike futamában is rajhoz kívánna állni (ez esetben természeten két kerékpárt kell hozni a versenyre), a két futamra szóló, MTB+CX duplanevezés 8000 Ft-ba kerül.

Ha nem akarsz lemaradnia a friss információkról, kisebb-nagyobb hírekről, történésekről, akkor kövesd a MOFÉM Underworld Kupa Facebook és az eseményoldalunkat!

Honlap: www.underworldkupa.hu
Facebbok-oldal: https://www.facebook.com/underworldkupa
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/217005685827238/
Videó link: https://youtu.be/T85_CGlqrCI

MTI Fotó: Honéczy Barnabás

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?