Pesti Srácok

A magyarországi erdők értékeit mutatják be a Szabadság téren

Két napra az állami erdőgazdaságok a fővárosba költöztetik a magyar erdők csodálatos világát, ugyanis immár negyedjére jön a Erdővarázs Családi Nap. Az esemény célja az, hogy bemutassák a magyarországi erdők értékeit, érdekességeit, az erdész szakma különlegességeit egy ingyenes rendezvényen, amelyet az Agrárminisztérium kezdeményezésére az Országos Erdészeti Egyesület szervez szeptember 20-21-re a fővárosi Szabadság térre.

061.HU

A IV. Erdővarázs Családi Napon erdőkről szóló ismeretterjesztő programok, interaktív feladatok, koncertek és idén először egy Tenyérvarázs nevű játék várja a kicsiket és nagyokat egyaránt. Az erdők értékeinek és az erdész szakma szépségeinek bemutatása mellett a fával borított területek növelése, a fásítás és a fenntartható erdőgazdálkodás áll a rendezvény középpontjában, amelynek első napján 700 gyereket fogadtak szervezett erdei iskolai programokon.

PestiSracok facebook image

Huszonkét állami erdőgazdaság lesz jelen a kétnapos programon, amelyen tizenöt tematikus sátor mutatja be, amit a magyarországi erdőkről tudni kell. Az érdeklődők megismerhetik az erdők állat- és növényvilágát, gyümölcseit, terméseit, a különböző fafajokat. Az Erdővarázs Családi Napon a szakemberek külön sátrakban mutatják be többek között az erdők jelentős szerepét a klímavédelem szempontjából, az erdőtüzek megelőzésének lehetőségeit, a természetvédelem fontosságát.

Az V. kerületi Szabadság téri rendezvényen a gyerekeket számos játékos program várja. Többek között kipróbálhatják, milyen erdei kisvasutat irányítani terepasztalon, tervezhetnek saját erdőt, készíthetnek különleges összetételű gyógyteát természetes alapanyagokból. Bekapcsolódhatnak az erdészek munkájába, játékos formában tanulhatják meg, mivel foglalkoznak a szakemberek az erdőkben az év különböző időszakaiban. Azt is láthatják, hogyan működnek, dolgoznak a különféle erdészeti gépek. Bemutatkoznak továbbá az Erdei Vándortáborok, a túrázás kedvelői pedig ötleteket kaphatnak kirándulások szervezéséhez.

Az Erdővarázs Családi Nap idei újdonsága a Tenyérvarázs elnevezésű, elsősorban gyerekeknek szóló játékos aktivitás. A résztvevők nevében az állami erdőgazdaságok elültetnek egy-egy fát, ezzel is gyarapítva hazánk erdeit. Mindkét napon lesznek ingyenes koncertek, fellép mások mellett a Kaláka, a Rutkai Bori Banda és Szalóki Ági. Az Erdővarázs Családi Nap programját kézműves foglalkozások és népi játszóház színesíti.

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Így vetette ki Apáti Bencét a libsi művészvilág, miután megvallotta nemzeti nézeteit – Polbeat (Videó)

‎Polbeat április 22.
"Magyarok, nem attól lesz valaki hazafi, hogy huszár ruhában hamisan kornyikál, hanem hogy nem dolgozik idegen zsoldban Magyarország ellen. A Tisza Párt brüsszeli beszéde nem hiba volt, hanem bűn, nem vallomás, hanem teljesítési igazolás. Az elkövető többes szám harmadik személyben beszélt a magyarokról, ezek szerint ennek a közösségnek ő nem tagja. Arcán üdvözült mosollyal jelentette be, hogy győztek, mert 50 kórház felújítására nem kaptunk pénzt. Magyar Péter meg járja végig a kórházakat, hogy miért ilyen a fal, miért ilyen a plafon. Hát miattad kis barátom! - mondta Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója múlt szombaton, a Bayer Zsolt, a CÖF és a NEM által meghirdetett tüntetésen. Ez is téma lesz a Polbeat április 17-i, csütörtöki felvételén, ahol Huth Gergely és Stefka István kérdezi Apáti Bencét."