Pesti Srácok

Nevet változtat az Apey & the Pea

Régóta esedékes, mégis meglepő döntést jelentett be az Apey & The Pea: a metáltrió tíz év után Lazarvs néven folytatja tovább a pályafutását. Áron Andrisék már gőzerővel dolgoznak az új, várhatóan minden eddiginél súlyosabb nagylemezükön.

061.hu

Sokan felhördültek a közönség soraiban, amikor a frontember Áron András, azaz Apey múlt hét csütörtökön, az együttes tizedik születésnapi koncertjének végén kijelentette: az Apey & the Pea utolsó koncertjét adja a Budapest Parkban. A banda nem sokkal később közleményben tisztázta, miként kell értelmezni az elhangzottakat:

PestiSracok facebook image

A döntés és időzítése igazából nem meglepő, annak ellenére, hogy egy szeptemberi interjúban szóba került a névváltoztatás lehetősége, de Áron Andris akkor bagatellizálta a régóta fennálló kérdést. Ugyanis már a 2013-as Devil’s Nectar lemez megjelenésekor is felmerült, hogy a banda megváltoztassa az ebben a súlyos műfajban igen komolytalanul hangzó nevét, csak akkor ezt végül elvetették, mivel a tagok, csakúgy mint a rajongók, hozzászoktak már a rendhagyó kiejtésű és suta szóviccekre is alkalmas elnevezéshez. A döntésben nyilvánvalóan szerepet játszott az is, hogy a banda józan léptékben gondolkodva ugyan, de szeretne külföldön is megmutatkozni, a piacképes nemzetközi ismertséghez pedig enyhén szólva jobban passzol a Lazarvs név.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=225&v=LPHos5PLTF8&fbclid=IwAR2o5SzSlaPYSMIIAmodidPjz5nVGgINeTA7luPuDg7vsQ-gvksmjqnaqes

A Kortárs Online-nak néhány napja adott interjúban Apey a következő, már Lazarvs néven és úgy tűnik, egyelőre azonos címmel ellátott új album műfaji paramétereiről is ejtett néhány szót:

Fotó: FAcebook

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.