„Szürkének kellett lenni” – Bemutatták Kormos Valéria Álomszövők – Nőnek lenni a Kádár-korban című új könyvét a Terror Házában

Milyen szerepeket adott a kádári társadalom a nőknek? Milyen életutat járt be a szocialista nagyvállalat tönkretett, 45 évesen már rokkantnyugdíjas vezérigazgatónője, a rekord példányszámú hetilap főszerkesztője, a kozmetikus, a szövőnő vagy a divattörténész? Hogyan alkalmazkodott a szabadságdeficites környezethez a titkon felszentelt, megfigyelt apáca és milyen belső folyamatok játszódtak le a rendszerhez végletekig lojális ügyésznőben, aki a „bársonykesztyűs” diktatúra zordabb időszakában még hajnali kivégzésekre járt, mielőtt iskolába bocsátotta volna a gyermekét? Kedden bemutatták a Táncsics Mihály-díjas újságíró, író Kormos Valéria új, Álomszövők – Nőnek lenni a Kádár-korban című könyvét a Terror Háza Múzeumban. A szerzővel Szurovecz Kitti író, B. Varga Judit történész-muzeológus, a kötet szerkesztője és László Bernadett történész beszélgetett.

061.hu

Kormos Valéria 1970-től 1990-ig a Németi Irén, majd Révai Valéria irányította Nők Lapja munkatársa, de dolgozott a Magyar Rádióban is, majd a rendszerváltás után az Új Magyarország szerkesztőségében, 1992-tól a Magyar Nemzetnél publikált, ahol főszerkesztő is volt 1999-2000-ben. A rendszerváltás óta többek között olyan érzékeny témákról írt könyveket, mint a Fenyő-gyilkosság vagy a 2006-os tüntetések során mutatkozó rendőri túlkapások. Legújabb, a Kádár-kori női sorsokat feldolgozó kötetében tíz személyes történetet olvashatunk.

A szerző elárulta, a Népszabadságban megjelent, a fedett lányexportról szóló írásával hívta fel magára a figyelmet. Ő írta meg először, hogy a konzumlányok nyugati tevékenysége felett szemet hunytak, hiszen valutát hoztak az országnak. A forró téma azután jelenhetett meg a lap hasábjain, hogy a rendszer üzemeletetői már próbáltak lágyabbnak mutatkozni és pályázatszerszerű felhívásban adtak hangot a fiatalítási szándékuknak, a Népszabadságban megjelent cikkel Kormos tudta, hogy az „akkori puritán légkörben beletalált valaminek a közepébe”. A kifejezetten családi, illetve nőkhöz szóló orgánumként működő Nők Lapjánál már oldottabb légkörben, szabadabban nyúlhatott bizonyos témákhoz - legálábbis a továbbra is erősen kézben tartott napilapokhoz viszonyítva. Mint mondta, „egészséges lelkületű fiatal újságíróként óriási igazságkereső akarattal” állt neki a munkának egy olyan korszakban, amikor az igazságnak legfeljebb morzsáit tárhatták nyilvánosság elé.

Kereste azokat a történeteket - legyen az családi dráma vagy életkép egy elhagyatott bányásztelepülésen -, amelyek bemutattak valamit a sokszor elrejtett valóságból. „Amíg megtanultam, hogy hogyan menjek fejjel falnak úgy, hogy ne törjön be a fejem, az eltartott egy ideig” – mondta, hozzátéve, hogy ennek ellenére két évtized alatt csupán 2-3 olyan írása született, amely végül nem jelenhetett meg. A szerkesztőség levelezési rovata nem szenvedett hiányt a történetekben, a szűk folyosón, a fogadóórák alkalmával pedig sorban álltak az emberek a keservükkel valamiféle lelki vagy egzisztenciális segítségre vágyva. „Nehéz volt látni a sok szomorú arcot, de jó felkészítő iskola volt arra, hogy el tudjam viselni az életben adódó nehézségeket és felkészüljek egy másik, szabadabb korszakra, amiről sose hittük volna, hogy valaha bekövetkezhet” – mondta az író.

László Bernadett kérdésére, hogy miként viszonyul a nők diktatúrában betöltött helyzete a feminizmus nyugati értelmezésihez, a szerző úgy válaszolt: a nők azonos jogokat élveztek nálunk és nyugaton, deklarálva, törvényekben és munkában egyaránt, sőt, bizonyos szempontból előrébb jártunk náluk. Azonban a női jogok kiharcolásának kezdeteihez képest a feminista törekvések ma eltorzítva és kifordítva jelennek meg a hétköznapokban. „Fájdalmamra a feminizmus extrém, kiforgatott és álságos irányokba ment el, és ma már nem arról szól, hogy férfiak és nők hogyan segítsék, építsék és tiszteljék egymást. B. Varga Judit elmondta, hogy a Nők Lapja minden otthonban ott volt, 1981-ben már milliós példányszámban fogyott, amiben szerinte komoly szerepet játszott, hogy a nő, bármit is várt el tőle az aktuális politikai rendszer, meg tudott maradni annak, amire Isten teremtette: a család lelkének.

A szerző beszélgetőpartnerei személyes családi történeteket felidézve vontak párhuzamot a könyvben megjelenő női sorsokkal. Szurovecz Kitti szerint az Álomszövők minden története annyira mély és nehéz, hogy a feldolgozásuk időt igényel, ő maga emiatt csak lassan haladt az olvasással. A szereplők sorsa, motivációi közül az ügyésznőből lett nyomozónő történetét találta a legfelkavaróbbnak. A könyv képet ad arról is, hogy azért van a 30-40 éves nők körében is annyi önbizalomhiányos, mert generációról generációra szálló, kódolt örökség az attitűd, hogy „szürkének kell lenni”. Kormos Valéria szerint ma kevés a tisztelet és a megbecsülés, de jóval nagyobb a fiatalok tudásának hiánya a múltról, márpedig anélkül nem tudják értékelni azt a szabadságot, amiben élnek.

Fotók: Terror Háza Múzeum, 061.hu