Pesti Srácok

Veszélyeztetett világörökségi helyszínné válhat Prága óvárosa

Veszélyeztetett helyszínné válhat Prága történelmi városközpontja, az Óváros, amely 1992-ben került fel az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi listájára.

MTI

Az UNESCO szakértői, akik tavasszal látogattak el a cseh fővárosba, értesülések szerint arra a megállapításra jutottak, hogy a város és a cseh állam nem védi megfelelő módon azokat az értékeket, amelyek alapján a prágai Óvárost felvették a világörökségi helyszínek listájára. A szakértői jelentésről egyelőre nem hivatalosan a Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsának (ICOMOS) cseh központja tájékoztatta a CTK hírügynökséget. A dokumentumot az ICOMOS szerint a cseh kulturális minisztérium és Prága vezetése is megkapta, de egyelőre nem hozták nyilvánosságra, és nem is kommentálták.

PestiSracok facebook image

Az UNESCO szakértői elsősorban a felhőkarcoló-építési tervek miatt bírálják a cseh fővárost. A történelmi városközpontttól délre eső Pankrác negyedben már álló, illetve épülő felhőkarcolók úgymond megbontják a történelmi várospanoráma képét, ezért a szakértők a projekt leállítását javasolják. Bírálatok tárgya az új építési törvény tervezete is, amelyben csökkentenék a műemlékvédők beleszólását az új építkezésekbe.

A Právo című lap korábban azt írta, hogy az UNESCO az elmúlt években már többször bírálta Prágát a tervezett felhőkarcolók miatt. A lap szerint a cseh főváros vezetése korábban nem vette figyelembe a bírálatokat, és csak diplomáciai nyomásra volt hajlandó engedélyezni a szakértők tavaszi prágai vizsgálatait is. Szakértők szerint a pankráci felhőkarcolók legfeljebb 70 méter magasak lehetnének, hogy ne veszélyeztessék a belváros panorámáját. Ugyanakkor a például már majdnem elkészült Tower nevű épület magassága 104 méter. Hasonlóan magas épületeket terveztek a Pankrác melletti Kavcí hory és a központ melletti Zizkov negyedben is.

Prága önkormányzata eddig a bírálatokat általában visszautasította és alaptalannak minősítette, és azzal érvel, hogy az elképzelésekről jelenleg még csak folyik a vita. A tavaly őszi önkormányzati választásokon hatalomra került Zöldek azonban azt ígérik, hogy a felmerült problémákkal foglalkozni fognak.

A Prágáról szóló szakértői jelentést az UNESCO hivatalosan a jövő évben tárgyalja meg. A cseh sajtó szerint a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listáján jelenleg mintegy 50 helyszín van, Európából például Bécs és Liverpool történelmi központja vagy a koszovói pravoszláv templomok.

Fotó: Wikipedia

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.