Pesti Srácok

Segíts egy korsó sörrel a Menedékház Alapítványnak

A belvárosi Beer Brothers Budapest a Mad Scientist és a hübris csapatával kiegészülve úgy döntött, csapra ver néhány hordót, hogy szebbé tegye a Menedékház Alapítványnál élő rászorulók karácsonyát, ugyanis a november 29-től kezdve a Mad Scientist kétféle söréből (egy hordó Liquid Cocaine és egy hordó Frooth Hoperator) valamint a Hübris búzájából befolyó összeget felajánlják az alapítványnak.

061.HU

"A cél az lenne, hogy a lelkes fogyasztásotoknak hála összejöjjön annyi pénz, hogy abból finanszírozni tudjuk az otthonban élő gyermekek karácsonyi vacsoráját (50 gyerek és a szüleik). Ha a sörök úgy fogynak majd, ahogy várjuk, akkor akár még a hajléktalan szállón élők vacsorája is összejöhet (145 fő), sőt, ha túlszárnyaljátok a várakozásokat, akkor akár még egy ajándékkal is kedveskedhetünk az ott élőknek egy vadiúj projektor formájában, hogy a gyerekek esténként kivetőn nézhessenek közösen mesét, hétvégente pedig a hajléktalan emberek együtt élvezhessék a meccseket vagy néhány mozifilmet a filmklubban."-írják a szervezők. Nyilatkozatuk szerint számukra fontos, hogy támogassanak egy jó ügyet, így szebbé téve a rászoruló emberek karácsonyát.

PestiSracok facebook image

Az akció időtartama: november 29-e és december 12-e között

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.