Pesti Srácok

Csak egy hívás: sün- és madárvédelmi program indult Óbudán

A nagyvárosi kisállatok − sünök, madarak − biztonságos áttelelése közös érdekünk, ennek fényében sün- és madárvédelmi programot hirdetett Óbuda.

061.HU

“A III. kerület példát szeretne mutatni az állatok és a természetvédelem terén, ezért éreztük fontosnak, hogy létrehozzuk a sün− és madárvédelmi programot” – mondta el dr. Kiss László polgármester Békásmegyeren, a Hadrianus utca és a Királyok útja kereszteződésénél található fás, erdős területen, ahol a közterület-felügyelettel közösen bemutatta a kisállatok téli menedékhelyéül szolgáló helyszínt.

A kijelölt, biztonságos területre fa madáretetőket, odúkat helyezett ki a felügyelet, így gondoskodva a madarak ellátásáról is a hideg téli időszakban. A program a kerületi ÖKO iskolák – a Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és a Fodros Általános Iskola – tevékeny részvételével valósul meg: a tanulók töltik majd fel folyamatosan madáreleséggel a kihelyezett etetőket. Továbbá vállalták, hogy a területet tisztán tartják, a szemetet felszedik a környezettudatosság jegyében.

A programmal kapcsolatban fontos kiemelni, hogy jelenleg lombgyűjtés folyik a III. kerületben, melyet cégek és magánszemélyek végeznek. Abban az esetben, ha a munkálatok során a felügyelet szakemberei természetes búvóhelyén sünt találnak, akkor, ha erre lehetőség van, zavartalanul hagyják az avar alatt. Emellett a lakosság tájékoztatása érdekében táblákkal, a gyermekeknek kedveskedve pedig képekkel és verssel jelölik majd az állat helyét. Jelenleg három ilyen, érintetlenül hagyott telelőhely található Óbuda-Békásmegyeren.

Azonban előfordulhat, hogy az adott területen ez a megoldás nem lehetséges, és a lombgyűjtést végre kell hajtani. Ebben az esetben a sünök átszállításra kerülnek az erre kijelölt, biztonságos területre, ahol a faj igényeinek megfelelő telelőhely került kialakításra. A közterület-felügyelet állatvédelmi járőre (+36 1 453 26 18) a kerületi állatvédő szervezetekkel együttműködve végzi feladatát, bejelentés alapján a helyszínre megy, és amennyiben szükséges, gondoskodik az egyed biztonságos átszállításáról, a szükséges intézkedések megtételéről.

A kisállatok telelőhelyénél kamera kerül majd kihelyezésre, így a környezetismeret órán a diákok megfigyelhetik a madarakat, ezáltal bővítve gyakorlati ismereteiket. A területen kísérleti jelleggel méréseket végeznénk – PH szint, humusz tartalom – annak vizsgálata céljából, hogy az avar meghagyása milyen hatással van a talaj minőségére, összetételére és a környezetre.

A kisállatvédelmi programhoz szakmai segítséget kérjenek, így a telelő szakszerű kialakítása érdekében felvette a kapcsolatot az Országos Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel és a Fővárosi Állat és Növénykerttel is.

MTI Fotó: Kovács Attila

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.