Pesti Srácok

Örök tél: megvan az első magyar Emmy- díj

Gera Marinát a Szász Attila rendezte, Örök tél című film főszerepében nyújtott alakításáért ismerték el kedd hajnalban a New Yorkban rendezett Nemzetközi Emmy-díjátadón.

Első alkalommal fordult elő, hogy Magyarországról egyáltalán jelöltek alkotást e rangos nemzetközi televíziós versenyben. A másik magyar jelölt, a legjobb tévé-minisorozat kategóriában indult Trezorcímű tévéfilm nem kapott díjat.

A második világháború végén Magyarországot megszálló szovjetek által málenkij robotra Gulag- és Gupvi-táborokba hurcolt több százezer áldozatnak elemi erővel, felkavaróan, mégis felemelően emléket állító Örök tél eddig is mintegy kéttucatnyi díjat gyűjtött be, így például tavaly a legjobb európai tévéfilm, a Prix Europa-díjat, de a film rendezőjét, Szász Attilát az A-kategóriás montreali filmfesztiválon is jutalmazták, illetve a Tiburon Nemzetközi Filmfesztiválon Szász és Köbli Norbert a legjobb forgatókönyvíró, Gera Marina a legjobb színésznő, Nagy András pedig a legjobb operatőr díját kapta.

PestiSracok facebook image

A New York-i Hilton szállóban tartott díjátadón a legjobb dráma kategóriában a brit BBC televízió McMafia című alkotása nyert, a legjobb vígjátéknak a brazil Az utolsó macskajaj (The Last Hangover) című komédiát ítélte a zsűri, a legjobb dokumentumfilmnek pedig a holland Bellingcat - Igazság egy igazság utáni világban című alkotás bizonyult. A biztonságos kikötő című ausztrál mű a legjobb minisorozat díját nyerte el. Haluk Bilginer török művészt a legjobb férfiszínészként ismerték el.

A Nemzetközi Emmy-díjat kiadó Nemzetközi Televíziós Művészeti és Tudományos Akadémia (IATAS) kitüntette a CNN amerikai hírtelevízió és a PBS amerikai közszolgálati televízió műsorvezetőjét, Christiane Amanpourt, valamint díjazta az amerikai HBO csatorna Trónok harca című, több mint 200 országban vetített televíziós sorozatának két rendezőjét, David Benioffot és D.B. Weisst is.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.