Pesti Srácok

Javult a női filmesek, köztük a rendezők helyzete Hollywoodban

Tavaly rekordszámban rendeztek nők filmeket Hollywoodban: a legnagyobb bevételű száz produkció közül 12-t jegyeztek nők, ami az utóbbi évtized legnagyobb előrelépését jelenti a nemi egyenlőség terén - számolt be róla két tanulmány, amelyek azonban megállapították, hogy a női filmesek aránya még mindig messze elmarad a várakozásoktól.

MTI

A nők hollywoodi filmiparban betöltött helyzetével foglalkozó, csütörtökön publikált tanulmányok szerint 2018-hoz képest 2019-ben megkétszereződött a legnagyobb kasszasikereket rendező nők száma, ezzel meghaladta a 10 százalékot a 100 legnagyobb bevételű filmeket jegyző női rendezők aránya. A száz toplistás film rendezői, forgatókönyvírói, producerei, vágói és operatőrei között 20 százalékban voltak nők, ami szintén javulás a 16 százalékos előző évihez képest. "Először észleljük az elmúlt 13 évben, hogy megváltozott a női rendezők alkalmazási gyakorlata" - mondta el a Dél-Kaliforniai Egyetem Annenberg Befogadási Kezdeményezésének keretében készült tanulmány szerzője, Stacy L. Smith. Tavaly női rendezők jegyezték a Jégvarázs 2., a Marvel kapitány és A Wall Street pillangói című kasszasikereket, de Greta Gerwig Kisasszonyok és Olivia Wilde Booksmart című filmje is javította az adatokat.

Az Annenberg-tanulmány szerint a korábbi női csúcs 2008-ban 8 százalék volt a női rendezők tekintetében, 2018-ban viszont csak az év legnagyobb kasszasikereinek 4,5 százalékát rendezték nők. Smith szerint a tavalyi jelentős kiugrás részben annak köszönhető, hogy a Universal Pictures öt filmjét is nők rendezhették. Hozzátette, hogy az eredmények ellenére további előrelépésekre van szükség a kamera mögött dolgozó nők helyzetének javításában. A Universal Pictures egyébként az egyetlen a nagy hollywoodi stúdiók közül, amelyet egy nő vezet, Donna Langley. A Paramount Stúdióból viszont az utóbbi öt évben egyetlen olyan film sem került forgalomba, amelyet nő rendezett.

A női rendezők filmjei tavaly számos kiugró kasszasikert értek el: Lulu Wang The Farewell című filmje az év egyik legnépszerűbb független produkciója lett, Lorene Scafaria A Wall Street pillangói című munkája csak Észak-Amerikában 105 millió dolláros (31 milliárd forintos) bevételt ért el, Melina Matsoukas Queen & Slim című produkciója több mint 40 millió dolláros (12 milliárd forintos) jegybevételt hozott Amerikában, Gerwig Kisasszonyok című filmadaptációja pedig, amelyet a múlt héten kezdtek forgalmazni Amerikában, már az első öt nap alatt 29 millió dollárt (8,5 milliárd forintot) keresett. A Jégvarázs 2. 1,2 milliárd dolláros (355 milliárd forintos) globális jegybevételével közel jár ahhoz, hogy új boxoffice-rekordot állítson be a női rendezők között. A rekordot korábban a Jégvarázs című első produkciót is jegyző Jennifer Lee állította be. Lee 2018-ban lett a Disney Animációs Stúdiójának kreatív vezetője.

A kutatások szerint a Netflixnél szintén tapasztalható a női rendezők előretörése: a streamingóriás filmjeinek 20 százalékát rendezték nők. A tanulmányok más alulreprezentált kisebbségek helyzetét is vizsgálták a hollywoodi filmiparban. Eszerint tavaly négy nem fehér női rendezőnek szerepelt filmje a százas toplistán. Az alulreprezentált kisebbségből származó filmkészítők a toplista filmjeinek 16,8 százalékát jegyezték 2019-ben, ami viszont visszaesés a 2018-as 21,4 százalékos rekordhoz képest. A javuló statisztikák ellenére a női filmeseken zömmel átnéztek az idei díjszezonban: vasárnap adják át a Golden Globe-díjakat, és a rendezői mezőnyben egyetlen nő sincs a jelöltek között. A legjobb film díjának 10 jelöltje közül pedig egyet sem rendezett nő. Ez a nők egyenlő esélyeiért küzdő Time's Up mozgalom vezetője, Rebecca Goldman szerint elfogadhatatlan.

"Ebben az évben kétszer annyi női irányítással készült film volt, mint valaha, és egymás után születnek a női rendezők által készített filmek. A nőket, és különösen a nem fehér nőket viszont továbbra is háttérbe szorítja a rendszer a kamera előtt és mögötte is" - hangsúlyozta Goldman. A San Diegó-i Egyetemen a nők televíziós és filmes jelenlétét kutató központ tanulmányának szerzője, Martha Lauzen szintén aláhúzta a további előrelépés szükségességét. "A férfiak továbbra is 4:1 arányban túlszárnyalják a nőket a filmes kulcspozíciókban. Különös is rekordokról beszélni, mikor a nők helyzete ennyire elmarad az egyenlőségtől" - mutatott rá.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.