Pesti Srácok

Magyar Virtus - Velünk élő legendák - Radics Béla, a megátkozott ember (VIDEÓ)

null

A magyar pop- és rockzene mindig a nemzetközi trendek után kullogott, kimerült azok koppintásában, egyedi hangzással és image-gel rendelkező világsztárok gyengébb, olcsóbb másolataiban. Hiányoztak az igazi ötletek, az innováció, a valódi tehetség... ugye? Mutassuk már meg, hogy nem így van! A sorozat első adásában egy kultikus, a rajongói által örökké tisztelt, de a szélesebb tömegek előtt ma már talán kevéssé ismert gitáros, Radics Béla legendája elevenedik meg Jeszenszky Zsolt és Kosik Kristóf segítségével.

061.HU

Kosik Kristóf évtizedeken át sikeres, a nagypolitikában is fajsúlyos ügyvédként egyszer csak úgy döntött: ezentúl a hobbijának, a zenélésnek és a magyar zenetörténet kutatásának szenteli idejét. Jeszenszky Zsolt nagyjából fordított utat jár. 25 éves zeneipari múlttal a háta mögött lett "politikai hobbista", ám sem zenei múltját valamint a zeneszeretetet nem tudja, de nem is akarja maga mögött hagyni. A "Magyar Virtus" sorozatban egy-egy fél órára visszaveszi legkorábbi sapkáját, és ismét zenészekkel beszélget. Zsolté a szkeptikus szerep, hogy megkérdőjelezze, vagy legalábbis úgy tegyen, mintha nem értené, miért is vált legendássá egy-egy honfitársunk a zene világában; Kristóf pedig az "angyal ügyvédjeként" mindegyiküket nem hogy megvédi, hanem kellően fel is magasztalja. No, és persze felbukkannak maguk az érintettek is.

PestiSracok facebook image

A sorozat első adásában egy kultikus, a rajongói által örökké tisztelt, de a szélesebb tömegek előtt ma már talán kevéssé ismert gitáros, Radics Béla legendája elevenedik fel. Többek között a Sakk-Matt, a Tűzkerék, a Taurus és az Aligátor gitárosaként a késői 60-as, korai 70-es évek koncertjáró közönségének legnagyobb kedvence volt a szuggesztív, magával ragadó Radics. Egyedi, utánozhatatlan, az akkori időkben különösen formabontó stílusa, a konvenciókra fittyet hányó személyisége miatt a "Három T"-ből (Tiltott, tűrt, támogatott) is legjobb esetben csak a másodikig juthatott. Lemeze nem jelenhetett meg, a hatóságok folyamatosan figyelték, ő maga pedig a meg nem értett zsenik szokványos pályáját járta be. Üstökösszerű felívelés; rövid ideig tartó csillogás, szárnyalás a föld felett; a valóságtól, a nehézségektől, frusztrációktól való elmenekülés (leginkább az italba); majd pedig gyors zuhanás és - sajnos - halál. De mi minden van a sztori mögött? Miért vált Radics ekkora legendává mindazok számára, akik közel kerültek hozzá akár még személyesen, akár már csak a zenei munkásságát megismerve? Erre a kérdésre keressük, és reményeink szerint meg is találjuk a választ, exkluzív vendégekkel, többek között Radics Béla utolsó barátnőjével!

A videót készítette: Ragács András , Tihanyi Rita, Susánszky Mátyás Pál

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.