kosik kristóf
Kosik Kristóf a PS-nek: Kijöttek egy atombombának szánt felvétellel, ami gyenge pukinak is kevés – Mi kérdezünk
"Aki ilyet állít, az nem látott még büntetőeljárást közelről" – mondta a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorában Kosik Kristóf neves ügyvéd és közéleti elemző arról, hogy a baloldali média szerint Magyar Péter a feleségéről titokban készített hangfelvétele igazolta, hogy az ügyészségen iratokat manipuláltak. Kosik a Mi kérdezünk című videóműsorunkban azt is kijelentette: csodálja, hogy Magyar Péter még szabadlábon van, hiszen a tettei olyan bűncselekmények egész sorát vetik fel, amelyeknek töredékéért letartóztatnak embereket. Az ügyvéd szerint ennek az az oka, hogy a hatóságok tartanak a baloldali sajtótól és az NGO-któl, mert azok darabokra tépnek bárkit, aki megsérti az érdeküket. Nem áll meg a gőzhajó! – Zenésztársai méltatták a Polbeatben Török Ádámot, a "feltartóztathatatlan oroszlánt"
"Nem állt meg a gőzhajó! A Mini zenéje él és méltóan szeretnénk tovább vinni Török Ádám életművét! Azért fogunk dolgozni, hogy ne felejtsék el őt, aki úgy élt a színpadon, ahogy a magénéletben: egy feltartóztathatatlan oroszlán volt" – így méltatták a zenészkörökben világhírű, műfajteremtő fuvolás-énekest, a héten elhunyt Török Ádámot zenésztársai, Balogh "Szivacs" Jenő dobos és Németh Károly billentyűs, akik a hetvenes évektől játszottak vele a Miniben, illetve Kosik Kristóf szólógitáros, aki az elmúlt években rengeteget dolgozott a legendás magyar rockzenészek népszerűsítéséért és a műfaj megújításáért. A beszélgetés nemcsak megemlékezés volt, hiszen feltárult az Ifipark őrületes zenekarának generációk szívét megdobogtató, öt évtizedes pályafutása. Török Ádám életén keresztül megismerhettünk rengeteg közös élményt, amelyek egy része nem is annyira publikus... Orbán Viktor most közvetlenül a német nagyközönséghez beszélhetett és az igazságával sokkolta is a liberálisokat – Politikai Pankráció (videó)
A Politikai Pankráció legutóbbi adásában a beszélgetés résztvevői, Kosik Kristóf ügyvéd és rockzenész, Bálint Botond, a PestiSrácok.hu vezető szerkesztője és Huth Gergely újfent rácsodálkozhattak a szólásszabadság németországi helyzetére, a német "haladók" szerint ugyanis Orbán Viktor nagy hatású és sikerű berlini pódiumbeszélgetését egyszerűen nem lett volna szabad megengedni, engedélyezni. Orbán Viktor nagyon keményen mondta bele a németek arcába, hogy Magyarország bizonyosan nem akar utánuk menni azon az úton, amin most ők járnak. A Financial Times egyik véleménycikkének szerzője pedig valami olyan gondolatba gabalyodott bele, hogy szerinte 1956-ban az amerikaiak megvédték Magyarországot. Mi másképpen emlékszünk. A pedagógussztrájk legrosszabb része is szóba került, jelesül az, hogy egyes tanárok, iskolák gátlástalanul felhasználják a rájuk bízott gyerekeket a saját politikai céljaik érdekében. Ünnep és a Pesti TV búcsúbulija a Gesztenyéskertben: Kozma atyával, Wittner Máriával, élő Karanténvloggal és Hobbistával
Erős programot és jó időt ígérünk a PestiSrácok.hu tízéves születésnapi ünnepére és a Pesti TV búcsúbulijára, amelyre szombaton, 16 órától kerítünk sort, a budai Gesztenyéskertben. Az est fő zenei attrakciója az 1968 óta a húrokat tépő Mini rockzenekar és annak frontembere, a különleges fuvolajátékáról híres Török Ádám, illetve a Pesti TV ismert arca, az ügyvédi pályafutása mellett Radics Béla gitárját újra megszólaltató Kosik Kristóf lesz, akit szintén a képernyőnkről ismert DJ Spigiboy, azaz Spiegelhalter László, Vácrátót polgármestere követ. Előzőleg beszélgetést készítünk a színpadon Kozma Imre atyával, a Máltai Szeretetszolgálat alapítójával és a szerkesztőségünk megmaradásáért Corvin közi társaival erélyesen kiálló Wittner Mária 1956-os szabadságharcossal. Felidézzük a tízéves PestiSrácok.hu legjobb alakításait és belepillantunk a másfél évig működő Pesti TV nagy pillanataiba. Megszólalnak szerkesztőségünk közismert arcai és a Karanténvlog, illetve a Politikai Hobbista is élőben jelentkezik a színpadról. A helyszínen adományt gyűjtünk a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kárpátaljai missziója számára. Jöjjön el, álljunk ki egymásért, töltse velünk a szombat estét! A magyar nép 2010-ben megtanulta használni a demokráciát és többet nem hagyja magát megvezetni – Kosik Kristóf a Karanténvlogban
Hiába a nagy fogadkozások, a baloldal egyre mélyebbre süllyed a saját mocsarában, továbbra is egymást marják és átkozzák, sőt, Márki-Zay Péter odáig jutott, hogy senki mást nem tesz felelőssé a választási vereségért, csak Orbán Viktort. Ezeket a súlyos eseteket tárgyalta ki péntek este a Karanténvlog, ahol Szabó Gergő és állandó vendégei, Dezse Balázs és Szalai Szilárd most Kosik Kristóf jogásszal beszélték ki a hét legnagyobb ellenzéki lebőgéseit, ezekből pedig ismét volt bőven. Márki-Zay mentális problémái egyre szembeszökőbbek, ez azonban nem állítja meg a "Kapitányt", aki szélbe szórja hagymázas ostobaságait. Természetesen felnő a feladathoz az utóbbi napokban erőteljesen lapító DK is, hiszen Gyurcsány legénysége a félelmetes hergelésen és vérszomjon kívül nem tud mással foglalkozni. A magukat európai magyaroknak nevező csapat seregszemléje a Karanténvlognak különleges pár percet hozott, hiszen olyan nagyságokat állítottak pellengérre a srácok, mint Varju László, Vadai Ágnes, Arató Gergely, László Imre és persze a Gyurcsány-házaspár. A Karantén foglalkozott a volt SZDSZ-es Fodor Gábor kendőzetlen szavaival is, aki köntörfalazás nélkül ráhúzta a vizes lepedőt az ellenzékre. Végül a Jobbik álságos szociális demagógiája került terítékre, hiszen a karlendítős Z. Kárpát Dániel sem nézett magába a választásokat követően, ugyanis megint arról papolt, hogy a magyarok háromnegyede az uniós szegénységi küszöb alatt él. Az ellenzék továbbra is lenézi a magyar embereket, úgy látszik, hogy sosem tanulnak a hibáikból. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.