Pesti Srácok

Ünnep és a Pesti TV búcsúbulija a Gesztenyéskertben: Kozma atyával, Wittner Máriával, élő Karanténvloggal és Hobbistával

null

Erős programot és jó időt ígérünk a PestiSrácok.hu tízéves születésnapi ünnepére és a Pesti TV búcsúbulijára, amelyre szombaton, 16 órától kerítünk sort, a budai Gesztenyéskertben. Az est fő zenei attrakciója az 1968 óta a húrokat tépő Mini rockzenekar és annak frontembere, a különleges fuvolajátékáról híres Török Ádám, illetve a Pesti TV ismert arca, az ügyvédi pályafutása mellett Radics Béla gitárját újra megszólaltató Kosik Kristóf lesz, akit szintén a képernyőnkről ismert DJ Spigiboy, azaz Spiegelhalter László, Vácrátót polgármestere követ. Előzőleg beszélgetést készítünk a színpadon Kozma Imre atyával, a Máltai Szeretetszolgálat alapítójával és a szerkesztőségünk megmaradásáért Corvin közi társaival erélyesen kiálló Wittner Mária 1956-os szabadságharcossal. Felidézzük a tízéves PestiSrácok.hu legjobb alakításait és belepillantunk a másfél évig működő Pesti TV nagy pillanataiba. Megszólalnak szerkesztőségünk közismert arcai és a Karanténvlog, illetve a Politikai Hobbista is élőben jelentkezik a színpadról. A helyszínen adományt gyűjtünk a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kárpátaljai missziója számára. Jöjjön el, álljunk ki egymásért, töltse velünk a szombat estét!

Helyszín és időpont:

2022. május 21. szombat, Budapest, XII. kerület, Gesztenyéskert (közpark), a BAH-csomópontnál. 15 órától várjuk vendégeinket. Megközelítés a BAH-csomópont megállói és a Jagelló úti közparkoló felől. Az eseményt a ROCK BALATON szervezője, a MagyarTenger.com Kft. bonyolítja le, a PestiSrácok.hu megbízásából.

Program:

PestiSracok facebook image

Házigazdák: Kroó Zita és Ferkó Dániel

16.00 – A nagy média(át)alakulás korszaka – 2012–2018. Pódiumbeszélgetés és ős-PestiSrácok-romantika

16.15 – Beszélgetés Kozma Imre atyával

16.30 – Nagy meccsek, nagy diadalok – 2018–2022. Pódiumbeszélgetés és videós nosztalgia szerkesztőségünk ismert alakjaival

16.45 – Wittner Mária Corvin közi szabadságharcos üzenete a fiataloknak (Wittner Mária, Cey-Bert Róbert Gyula és Varga János Corvin közi szabadságharcos hősök felhívása és aláírásgyűjtése a PestiSrácok.hu-ért ITT található)

17.00 – Közönségtalálkozó Jurák Kata vezetésével. Sztárvendégeink: "A" Balogh Zsuzsa és Vajda Miklós, és a Pesti Riporter legfiatalabb Skype-kérdezői

17.30 – Karanténvlog Szabó Gergővel, Bokor Gáborral és Kosik Kristóffal

18.00 – Élő Politikai Hobbista Halkó Petrával, a Századvég Közéleti Tudásközpont vezetőjével, a PS-Pesti TV mellett példásan kollegiális, megható közleményben kiálló Kontra.hu egyik alapítójával.

19.30 – Török Ádám és a Mini Együttes koncertje, Kosik Kristóf közreműködésével

21.00 – DJ Spigiboy

A belépés természetesen ingyenes. Ha teheti, adakozzon a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kárpátaljai missziójának!

A 061.hu kulturális portálunk beharangozójából:

Török Ádám korunk egyik legjobb rock-blues fuvolistája, énekese, dal- és szövegírója, a műfaj hazai ősmotorja és kiemelkedő egyénisége, akinek több mint ötven éve tartó pályafutása során több mint 9000 koncertje volt itthon és külföldön, a stílus szinte minden fontos hazai eseményének részese volt – Bem rakpart, Ifjúsági Park, Tabán és továbbiak –, és a műfaj szinte minden élvonalbeli hazai és külföldi művészével játszott együtt.

Szombaton Kosik Kristóf neves jogásszal, Radics Béla "bíbor Gibson" gitárjának megtalálójával és megszólaltatójával kiegészülve lép színpadra a banda, amelynek frontemberével legutóbb a Több mint 50 év a magyar rock élvonalában című szuperkoncerten készített interjút a 061.hu, többek között arról, minek köszönhető a Mini korszakokon átívelő, generációkat összekötő, töretlen sikere. A beszélgetést, amelyben Török Ádám mellett Tátrai Tibor és Kosik Kristóf is megszólal, ITT találják.

https://www.youtube.com/watch?v=ZAJ78bhP14Y

(Török Ádám és a Mini a Velünk élő legendák – Bíbor Gibson Gála koncerten a Várkert Bazárban, amelyet Kosik Kristóf szervezett a Radics-gitár új életre keltése alkalmából.)

Az esemény fb-oldala pedig ITT található! Ossza meg Ön is!

És, ahogyan megígértük, délutánra szép idő lesz Budapesten :)

A vezető kép: képernyőkép