Pesti Srácok

Kosik Kristóf a PS-nek: Kijöttek egy atombombának szánt felvétellel, ami gyenge pukinak is kevés – Mi kérdezünk

"Aki ilyet állít, az nem látott még büntetőeljárást közelről" – mondta a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorában Kosik Kristóf neves ügyvéd és közéleti elemző arról, hogy a baloldali média szerint Magyar Péter a feleségéről titokban készített hangfelvétele igazolta, hogy az ügyészségen iratokat manipuláltak. Kosik a Mi kérdezünk című videóműsorunkban azt is kijelentette: csodálja, hogy Magyar Péter még szabadlábon van, hiszen a tettei olyan bűncselekmények egész sorát vetik fel, amelyeknek töredékéért letartóztatnak embereket. Az ügyvéd szerint ennek az az oka, hogy a hatóságok tartanak a baloldali sajtótól és az NGO-któl, mert azok darabokra tépnek bárkit, aki megsérti az érdeküket.

"Kijöttek egy atombombának szánt felvétellel, ami egy gyenge pukinak is kevés, mert semmilyen olyan állítás nincs benne, ami csak köszönőviszonyban lenne a hozzá kapcsolt vádakkal" – mondta Kosik Kristóf Huth Gergellyel beszélgetve arról a saját otthonukban, titokban rögzített hangfelvételről, amelyet Magyar Péter kedd reggel adott le az ügyészségen, illetve bocsátott közszemlére.

Mint emlékezetes, a ma már ellenzéki vezérként tündöklő volt férj által diktafonnal rögzített magánbeszélgetésben Varga Judit – a nehezen kivehető válaszaiban – azt taglalja, hogy a Völner–Schadl-ügy nyomozásába beavatkoztak-e kívülről. "Az ügyészség független?" – kérdezi például provokatívan Magyar Péter a két éve készült felvételen, mire Varga Judit azt feleli: "igen". Magyar ezután meg is állapítja, hogy "tehát valaki lehallgatott valamit, és utána már nem tudták kiszedni az iratokból". A hangfelvételről EBBEN a cikkünkben írtunk bővebben. A vádakat Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség főügyésze csütörtöki sajtótájékoztatóján kommentálta, az erről szóló videónk pedig ITT nézhető vissza.

Kosik Kristóf így taglalta tovább az ellenzéki vádakat:

PestiSracok facebook image

A neves ügyvéd így érvelt videóműsorunkban:

Kérdésünkre Kosik Kristóf levezette:

Majd hozzátette:

Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.