Pesti Srácok

Online "zenei utazásra" hív a Ritmikon zenekar új koncertalbuma

A koncert különlegessége, hogy a hetvenöt perces anyag ugyan szétbontható „számokra”, de valójában egységet alkot, ezért a zenekar tagjai is azt javasolják az érdeklődőknek, hogy egyben hallgassák meg az általuk nem is koncertnek, hanem „zenei utazásnak” nevezett művet. Az előadáson közreműködött az öt állandó tagon kívül Meggyes Ádám, akit a zenekedvelők már ismerhetnek többek között az Irie Maffia zenekarból.

061.hu

A koncertet február 29-én tartották a Budaörsi Jókai Mór Művelődési Házban, melyet úgy alakítottak ki az előadás idejére, hogy a nézők kanapékon, ágyakon fekve adhatták át magukat az élménynek. Így sajnos a jegyeladást korábban le kellett állítani, mivel a terem befogadóképessége száz főre csökkent. A különleges hangszereken és hangkeltő eszközökön megszólaltatott hangélmeny mellett vetített vizuális anyaggal és fénytechnikával is elvarázsolták a nézőket. A zenekar különlegessége, hogy koncertjeiken nem előre megírt „számokat” adnak elő, hanem a különböző egységek tempójának megtervezése után élőben improvizálnak, így minden előadás egyedi és megismételhetetlen.

PestiSracok facebook image

Aki azonban lemaradt, most bepótolhatja: a koncertet kiváló minőségben töltötték fel a zenekar Bandcamp oldalára, ahol bárki meghallgathatja, egy kisebb összegért akár le is töltheti, és egészben élvezheti a különleges zenei utazást. „Nagyon örülök, hogy ekkora az érdeklődés a zenénk iránt, és a zenekar tagjai nevében is mondhatom, hogy amint a járványügyi intézkedések engedik, ismét szeretnénk közönség elé állni. Nehéz hónapokon vagyunk túl, de büszkék vagyunk a Nem Vagyok Robot címre keresztelt koncertalbumunkra, és reméljük, hogy sokan tudjátok élvezni az online térben is.” – mondta el Bodnár Gábor zenekarvezető.

A Ritmikont 2017-ben alapították. Bodnár Gábor hangszerkészítő és -gyűjtő kollekciója adta meg az alapot a zenekar megalakulásához, azonban a dobkörként indult együttzenélés olyan jól sikerült, hogy valódi formáció lett belőle. A Ritmikon eredetileg a Leon Theremin alkotta ritmusgép neve, ami a világ első elektronikus dobgépe volt 1932-ben. Nevükhöz híven zenéjük lényege a ritmus és az improvizáció. Igen sok hangszert használnak, ezek között található djembe, darbuka, cajon, konga, sámándob, doromb, didgeridoo, indián furulya, hulusi, és szinte minden, ami hangot ad.

A műfajt nehéz lenne besorolni, de legjobban így írhatnánk le: stílus egyveleg, instrumentális kísérleti világzene, az ambienttől és a downtempótól a goán át a drum&bass-ig.

fotó: Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.