Pesti Srácok

Sárközi: remélhetőleg két-három hét múlva jön a nyitás, magyar vendégekkel

Podcast-sorozatot indított Budapest Városarculati cége, a BVA „Budapest TE meg ÉN”címmel. A beszélgetések során a várost érintő aktuális és izgalmas közérdekű témák kerülnek terítékre, legyen szó kultúráról, sportról, a zöld Budapestről és a bringasávokról, vagy épp a gasztronómiáról. A heti rendszerességgel jelentkező sorozat legújabb témája a vendéglátás nehézségeit és új lehetőségeit járja körül. Veress Dóra és Gellért Gábor ezúttal a Borkonyha séfjét, a Textúra étterem társtulajdonosát, Sárközi Ákost kérdezte.

061.HU

A tavalyi évben a turizmus és vendéglátás szakág kiváló eredményeket hozott. A Borkonyha tulajdonosai is új étterem beindítása mellett döntöttek, amely Textúra néven 2019 januárjában nyitotta meg kapuit. A 2020-as év remek számokkal indult, mindenki bevételi csúcsokat emlegetett. Ekkor érkezett meg a járvány okozta válság. Először csak az előszele, a hírei, majd a foglalások lemondásai és későbbre helyezései. Akkor döntöttek az éttermek bezárása mellett, amikor már napi 60-70 fő jelezte a távolmaradását. „Csak azok az éttermek fognak tudni megmaradni, akik tudtak tartalékot felhalmozni, és azzal túlélni ezt az időszakot.” – véli Sárközi Ákos.

PestiSracok facebook image

Sárközi Ákos úgy érzi, hogy a bezárás után – amelyre senki sem számított – minden Michelin csillagos és ahhoz közeli hely egyéni stratégiát választott. Volt, aki csak bezárt, és reménykedik a mielőbbi nyitásban. Mások az ételek házhoz szállításában látták az áthidaló megoldást, ezen a Borkonyha is elgondolkodott, de ennek ötletét elvetette. Ezt a döntést a tulajdonosok azóta tévedésnek minősítették. A Borkonyha harmadik utat választott: élményutalványok és desszertkiszállítás. Eddig ugyanis senkinek sem lehetett Michelin csillagos helyről szülinapi tortája.

Két héten belül pedig új kezdeményezéssel jelentkeznek. Ahogy Sárközi Ákos fogalmaz: „a csillagos élményt szeretnénk mindenki számára elérhetővé tenni”. A séf arra számít, hogy 2-3 hét múlva Budapesten is életbe léphetnek a könnyítések, és megnyithatnak a teraszok. Két héten belül ők mindenképp elindulnak valamivel, ami egyelőre meglepetés.

A teljes beszélgetés és a YT videó előzetes a BVA weboldalán, az enbudapestem.hu-n, az alábbi linken elérhető: https://bit.ly/2ziWaxj

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.