Pesti Srácok

Élőben követheti a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Trianon 100 emlékműsorát és webkonferenciáját

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) június 4-én a Ludovika TV-n sugárzott emlékműsorral, továbbá egy tematikus webináriumi emlékkonferenciával emlékezik a Trianoni Békediktátum 100. évfordulójára. Az előadások, amelyek 2020 őszén tanulmánykötet formájában is elérhetők lesznek, szekciókra bontva ITTtekinthetők meg. Az emlékműsort az egyetem YouTube csatornáján és Facebook oldalán lehet majd követni.

061.HU

Az NKE 2020 februárjában hirdette meg a nemzeti összetartozást középpontba helyező, elsősorban fiataloknak szóló programsorozatát. A Trianon 100 keretében az NKE egyetemi oktatói és kutatói, valamint a téma elismert szakértőinek segítségével próbálja bemutatni a Trianonnal kapcsolatos komplex kérdéseket. Ezek közé tartozik például az elmúlt száz év mérlegének megvonása, a téma közigazgatási, rendészettudományi, hadtörténelmi és diplomáciatörténeti vonatkozásainak egyedi megjelenítése. A kutatómunka eredményeként egy minden eddiginél részletesebb térképtár és tanulmánykötet is készül. Mindemellett az egyetem a fiatalok megszólítására esszé- és fotópályázatot is hirdetett.

PestiSracok facebook image

2020. június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján egy egész napos emlékkonferenciát tervezett az egyetem, de a járványügyi helyzetből adódóan a rendezvény a Ludovika Tv stúdiójába költözik át, ahol reggel 9 órától délután két óráig emlékműsort láthatnak az érdeklődők. Az elismert szakértők közreműködésével megvalósuló programban többek között szó lesz a békeszerződés előzményeiről, annak a nemzetpolitikára, a honvédelemre, a fiatalokra és a kultúrára gyakorolt hatásairól, valamint az intézmény által meghirdetett programok eddigi eredményeiről is beszámolnak majd az egyetem vezetői, kutatói és oktatói. Így többek között bemutatják a Trianonról készült emlékkötetet is.

Ezen a napon egy tematikus webináriumi emlékkonferencia 28 előadása is elérhetővé válik a Ludovika Webináriumban, a Trianon 100 menüpont alatt. Az előadások, amelyek 2020 őszén tanulmánykötet formájában is elérhetők lesznek, szekciókra bontva tekinthetők meg a https://ludovikawebinar.uni-nke.hu/hu/channels oldalon.

Az emlékműsort az egyetem YouTube csatornáján és Facebook oldalán lehet majd követni.

Tervezett program :
9:05 Köszöntő, Koltay András rektor (NKE)
9:15 Trianon 100 emlékév az NKE-n – Kis Norbert fejlesztési rektorhelyettes (NKE)
9:30 Emlékkötet Trianonról 1. rész – Csikány Tamás tudományos rektorhelyettes (NKE)
9:50 Emlékkötet Trianonról 2. rész – vendég: Barna Attila egyetemi docens, Töll László ezredes, tudományos munkatárs (NKE)
10:10 Mi vezetett Trianonhoz? – vendég: Horváth Attila alkotmánybíró, egyetemi tanár (NKE), Nagy Szabolcs, főlevéltáros (Veszprém Megyei Levéltár)
10:45 Szerződés vagy diktátum? – vendég: Vizi László Tamás tudományos főigazgató-helyettes (Magyarságkutató Intézet) és Szakály Sándor főigazgató, egyetemi tanár (VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár)
11:20 Fiatalok és Trianon – vendég: Csengei Zoltán és Szabó Mátyás, hallgatók (NKE)
11:30 Trianon a filmvásznon – Koltay Gábor filmrendező
11:55 Trianon után – Négyesi Lajos ezredes, egyetemi docens (NKE) és Fülöp Mihály egyetemi tanár (NKE)
12:25 Trianon és a magyar honvédelem – Balla Tibor alezredes,
kutatóprofesszor (NKE) és Kaló József egyetemi docens (NKE)
13: 00 Az ismeretlen Trianon – Ablonczy Balázs történész (MTALendület Trianon 100 Kutatócsoport)
13:20 Trianon a digitális térben – Hargittai Zsolt ügyvezető igazgató,
(Smart Printing House)
13:35 Trianon a nemzeti emlékezetben – Töll László ezredes, tudományos munkatárs és Hatos Pál igazgató, Közép-Európa Kutatóintézet (NKE)
14:05 Gyertyagyújtás Trianonra emlékezve

https://www.facebook.com/uni.nke

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.