Pesti Srácok

Káel Csaba: hamarosan teljes kapacitásra kapcsolhat a magyarországi filmipar

A koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések feloldásával elkezdődtek a nemzetközi bérmunkák előkészületei, és hamarosan ismét teljes kapacitásra kapcsolhat a magyarországi filmipar - mondta a Világgazdaságnak Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztosa.

061.HU

Hozzátette, hogy Magyarország nem léptetett életbe forgatási tilalmat a veszélyhelyzet alatt, így például a Hosszú Katinkáról készülő nagyszabású portréfilm munkálatai szigorú egészségvédelmi intézkedések mellett folytatódhattak. Ugyanakkor a korlátozások miatt több produkció munkálatai is megcsúsztak.

PestiSracok facebook image

A Nemzeti Filmintézetben (NFI) a lap érdeklődésére elmondták: egyetlen film készítése sem hiúsult meg, mert még márciusban átütemezték a folyamatban lévő gyártások finanszírozását. Az NFI támogatásával készülő alkotások közül mindössze az Átjáróház forgatását kellett megszakítani, de hétfőtől az is folytatódik. Tíz állami támogatással megvalósuló mozifilmnél későbbre halasztották a forgatás kezdetét, 16 mozifilm van utómunkálati fázisában, ezek befejezését és bemutatását idén és 2021 elejére tervezik az alkotók és a forgalmazók. A közvetlen magyarországi filmgyártási költések volumene 2016 óta minden évben meghaladja a 100 milliárd forintot, aminek jelentős része a külföldi bérmunka. A magyar filmipar a kapcsolódó területekkel együtt mintegy húszezer embert foglalkoztat.

Az, hogy a járvány mekkora kiesést okozott a szegmensben, elsősorban azon múlik, hogy mikor folytatódnak a félbehagyott külföldi produkciók, ami a beutazási korlátozások feloldásának függvénye - írta a Világgazdaság, hozzátéve, hogy miután már leszerződtek a magyar partnerekkel, ezért amint lehet, minden bizonnyal folytatni fogják a forgatásokat. Magyarországon készül például a Halo című Showtime-sorozat, a Terra Vision című Netflix-sorozat, a Dűne, a Nightingale és a Birds of Paradise című mozifilm.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.