Pesti Srácok

25 éve halt meg minden idők egyik legsikeresebb filmzene-komponistája, Rózsa Miklós

Huszonöt éve, 1995. július 27-én halt meg Hollywoodban Rózsa Miklós háromszoros Oscar-díjas zeneszerző, minden idők egyik legsikeresebb filmzene-komponistája.

MTI

1907. április 8-án született Budapesten, apja gazdag gyáriparos és földtulajdonos volt, anyja a Zeneakadémián tanult zongorázni. A család nógrádi birtokán a nyári szünidőben szívta magába a palóc kultúrát, különösen a zenét, amely meghatározó élmény lett egész életére. Ötéves korától hegedült, később zongorát is tanult, hétévesen lépett fel először nyilvánosan. A Markó utcai Bolyai reálgimnáziumba járt, de közben rendszeresen muzsikált és megválasztották a Liszt Ferenc zenei önképzőkör elnökévé is. Érettségi után apja kívánságára - hogy legyen "komoly" szakmája - vegyészmérnöknek készült a lipcsei egyetemen. A sors végül zenetanára képében mentette meg, aki apjának írott levelében szabályszerűen kikönyörögte, hogy Rózsa zeneszerző lehessen. 1929-ben diplomázott a konzervatóriumban és ekkor már megszülettek első kompozíciói is, főként hegedű-zongora darabok.

PestiSracok facebook image

1931-ben Párizsba ment, a következő évben Budapesten Dohnányi vezényletével bemutatták - Richard Strauss által is elismerően fogadott - Szerenádját. Egy anekdota szerint a francia fővárosban Arthur Honeggerrel közös - és sikeres - koncertjük volt, de a 32 frank bevételből csak egy vacsorára futotta. Az állandó anyagi gondokkal küszködő Rózsa megkérdezte kollégáját, hogy miből él. "Filmzenéket írok" - hangzott a válasz és Rózsa azonnal elhatározta, hogy ő is megpróbálkozik ezzel a keresetkiegészítéssel. Első munkáját csak két évvel később, 1936-ban kapta, Londonban Alexander Korda, azaz Korda Sándor filmcégétől. A tapasztalatlan és tanácstalan Rózsa tehetsége révén már első nekifutásra messze a legjobb angol filmzenét alkotta meg, lekörözve riválisait. A művészi és kereskedelmi siker lenyűgözte Kordát, aki azonnal a London Films zenei igazgatójává nevezte ki és a következő öt évben elárasztotta munkával honfitársát. E korszakának kiemelkedő teljesítménye a Négy toll és A bagdadi tolvaj kísérőzenéje.

Utóbbit, amelyért Oscar-díjra is jelölték, már Hollywoodban fejezte be, az Amerikába áttelepülő Korda-testvérekkel tartott ő is. Gyorsan beilleszkedett Hollywood életébe, ismeretséget kötött Sztravinszkijjal, Arnold Schönberggel és mindent megtett, hogy találkozhasson példaképével, Bartók Bélával. A dzsungel könyve című 1942-es filmhez írott zenéje olyan népszerű lett, hogy az RCA lemezkiadó külön szvitet vett fel belőle a Mauglit játszó Sabu kísérőszövegével - ez volt az első, lemezen megjelent teljes filmzene.

Rózsa 1946-ban a Hitchcock rendezte Bűvölet kísérőzenéjéért vehette át első Oscar-díját, a szerelmi témából írott Concerto pedig legnépszerűbb alkotása lett. Másodszorra két évvel később, a Kettős életért kapta meg a filmvilág legrangosabb kitüntetését, a harmadikat 1958-ban a Ben Hurért vehette át. Nem ez volt az egyetlen szuperprodukció, amelynek sikeréhez hozzájárult, a Cid, az Ivanhoe, a Julius Caesar és a Quo vadis zenéjének megkomponálását is rá bízták. Melodikus zenéje mesteri hangszerelésben szolgálta a legkülönbözőbb műfajú alkotásokat a thrillertől a melodrámáig. Összesen több mint száz filmzenét komponált.

Rózsa Miklós a "komoly" zenéhez sem lett hűtlen: írt szimfóniát, hegedű- zongora és gordonkaversenyt, kamaraműveket, zongoradarabokat és kórusműveket is. Alkotásait a legnevesebb előadók, világhírű hangszeres szólisták (Jascha Heifetz, Starker János) és a legkiválóbb karmesterek (Bruno Walter, Zubin Mehta, Ormándy Jenő) mutatták be. A filmtörténetben egyedülálló módon a Jascha Heifetz számára írt Hegedűverseny annyira mély benyomást gyakorolt Billy Wilder rendezőre, hogy erre alapozta Sherlock Holmes magánélete című filmjét. 1945-től tanított is, Amerikában először ő tartott filmzenei kurzust, a Dél-kaliforniai Egyetemen (USC). A szakmai közéletben is megbecsülték, Hollywood és a világ egyik legelismertebb filmmuzsikusa sokáig vezető szerepet vitt az amerikai filmkomponisták szervezetében.
Szülőhazájához és a magyar kultúrához élete végéig kötődött, nevét sem változtatta meg, pedig annak kiejtése minden idegen nyelven gondot okozott. Hosszú távollét után, 1974-ben tért először haza, a műveiből összeállított hangverseny alkalmából. Ekkor újították fel A bagdadi tolvajt, és a vetítésen megjelent Rózsát szabályszerűen megostromolta a közönség, több mint hatszáz autogramot adott külön e célra nyomtatott kártyákra. Hollywoodi villája falán szinte kizárólag magyar festmények függtek, és mindig szívesen segített honfitársainak.
1982-ben szélütés érte, a nyolcvanas évek közepétől súlyos izomgyengeségben is szenvedett, így mozgása lelassult, de alkotóereje töretlen maradt. Nyolcvanadik születésnapja alkalmából számtalan kitüntetést kapott, Ronald Reagan amerikai elnök, II. Erzsébet brit királynő és II. János Pál pápa is köszöntötte, Los Angelesben Rózsa Miklós napot tartottak.
Rózsa Miklós 1995. július 27-én halt meg Los Angelesben, nyolcvannyolc éves korában. Önéletrajza Kettős élet címmel jelent meg - utalásként nem csak egyik sikeres filmzenéjére, de a filmzene és a muzsika egyéb területei között megosztott munkásságára is.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.