Pesti Srácok

Elhunyt Balázs Fecó - A legendás zenészre a 061.hu-nak adott interjújával emlékezünk

Elhunyt Balázs Fecó - A legendás zenészre a 061.hu-nak adott interjújával emlékezünk
Balázs FEcó zenész 2016.05.20. Fotó: Horváth Péter Gyula

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, zenész 69 éves korában hunyt el. A legendás zenészre a 061.hu-nak adott interjújával emlékezünk, amelyet Poós Zoltán készített.

061.hu

Az Apostol a Facebookon búcsúzott el a Korál volt énekesétől: „Ismét megtörve és megrendülve búcsúzunk zenész barátunktól. Balázs Fecó Nyugodj Békében. Az Apostol együttes tagjai mély fájdalommal búcsúznak tőled.”

Balázs Fecót több mint tíz napig tartották mesterséges kómában, miután elkapta a koronavírust.

A zenésszel 2018-ban beszélgetett Poós Zoltán, ebből az interjúból idézünk most:

- mondta 2018-ban a 061.hu-nak Balázs Fecó, amelyben arra is rámutatott, miért tartotta fontosnak, hogy mindent dalt úgy játszanak később is, ahogy annak idején rögzítették.

Balázs Fecó szerint a nyolcvanas évek elején lassan felnőtt egy új generáció, és az olyan karakterű zenekarok, mint a Hungária vagy az R-GO, amelyek részben átalakították a színpadi látvány szerepét.

- fogalmazott a Korál együttes ikonikus alapító-vezetője.

A teljes interjú ITT olvasható.

Balázs Fecó 1951. március 2-án született. Gimnazistaként a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tagja volt az iskola zenekarának. 1967-ben a Neoton együttes tagja lett és így kezdődött pályája. 1972-ben Som Lajossal kivált a zenekarból, és megalapították az első magyar hard-rock zenekart, a Taurus XT-t, amely 1974-ben felbomlott. Ezután Balázs Fecó két évet külföldön dolgozott.

Hazatérte után, 1976-ban Koncz Zsuzsa kísérőzenekarához került, majd 1978-ban, erre az együttesre építve megalapította a Korál együttest. Balázs Ferenc alakította újjá és önálló együttessé. 1978-ban volt a bemutatkozó koncertjük a Budai Ifjúsági Parkban, de ekkorra már csak az alapító Balázs Fecó maradt meg a régiek közül. Új tagja lett a zenekarnak Fischer László és Scholler Zsolt, akit Fekete Tibor váltott fel 1983-ban. 1978-ban Pados Zoltán, 1979-ben Papp Tamás dobolt, őt 1980-tól Dorozsmai váltotta fel. A hard-rock stílus dallamosabb változatát játszották. Felléptek Bulgáriában, Szovjetunióban és Jugoszláviában. Az 1981-es táncdalfesztiválon a Homok a szélben című dalukkal óriási sikert arattak. Öt éves születésnapjuk megünneplésére a Kisstadionban került sor, ahol fellépett még az East és 100 Folk Celsius együttes. 1979-1984 között egymás után hatszor az év legjobb billentyűsének választották. 1986-ban a Korál feloszlott.



1986-tól Fecó szólókarrierbe kezdett. Filmzenéket komponált: Gondviselés, Laura, Vakvilágban, A pókok, Nyolc évszak). Belefogott a romos sitkei kápolna a felújításába, megszervezte a Sitkei Kápolna Kulturális Egyesületet, amelynek elnöke is lett, koncerteket rendeztek, és a bevételekből állták a felújítás költségeit, a teljes rekonstrukció 1991-ben fejeződött be.

1988-ban Kőfalak leomlanak címmel oratóriumot írt. Szintén ebben az évben az Interpop Fesztivál zeneszerzői díját kapta az oratóriumért és a Hölgyeim elég volt című színházi darab zenéjéért. 1996-ban unplugged koncertet adott. 1997-ben 12 év után újra összeállt a Korál együttes, és egy koncertet adtak a Kisstadionban, amely elnyerte az év koncertje címet EMeRTon-díj.

1998-ban Liszt-díjat kapott és koncertezett a Budapest Sportcsarnokban, ahol Újjászületés című szintén 1998-ban megjelent lemezét mutatta be. 1999-ben jelent meg Évszakok című könyve, valamint a Huszka Jenő-életműdíjat is ez évben kapta. 2000 tavaszán jelent meg új nagylemeze, a Csönd éve. 3 korábbi nagylemezét tükrözi, amelyek nem jutottak el a médiába. Az egyik lemez az 1990-ben készült Gyertyák a téren című, a másik 1993-ban Balázs Ferenc és a Korál címen jelent meg, illetve ugyanebben az évben adták ki Balázs Fecó szerzői lemezét, amelyen más előadóknak írt szerzeményei találhatók. Az új lemez ennek a három lemeznek a gyűjteményes válogatása, és érdekessége még, hogy Balázs Fecó duettet énekel Kovács Katival és Keresztes Ildikóval. A közösen előadott dalok Forog a kerék és A csönd éve című dal Balázs Fecó 1986-ban írt szerzeményei, amelyet Szekeres Tamás újonnan hangszerelt.

Fotó: Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.