Pesti Srácok

Végső búcsút vettek Balázs Fecótól

Végső búcsút vettek az életének hetvenedik évében, november 26-án elhunyt Balázs Ferenc Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas rockzenésztől, billentyűstől, énekestől, zeneszerzőtől pénteken az Óbudai temetőben.

MTI

"Balázs Fecó a szó nagybetűs értelmében Művész volt", aki emléket és nyomot hagyott a nemzet emlékezetében - vett búcsút a zenésztől Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki felidézte a zenész által alapított Korál zenekar koncertjeihez fűződő személyes emlékeit is. Mint kiemelte, Balázs Fecó zenéje és Horváth Attila dalszövegei egymást erősítő, valóban maradandó értéket jelentenek. Balázs Fecó nemcsak alkatilag volt sokkal líraibb, mint az őt körülvevő rockervilág, de zenei műveltségét, beállítottságát tekintve is - emlékezett a művészre Semjén Zsolt, hozzátéve: Balázs Fecó lelkisége közel állt Assisi Szent Ferencéhez. Elmondása szerint Balázs Fecó küldetést kapott arra, hogy a Vas megyei Sitke romos kápolnáját újjáépítse, ezzel pedig mindazok szívét is újjáépítette, akik imádkozni járnak oda.

PestiSracok facebook image
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Pásztor László a Neoton együttes nevében vett búcsút Balázs Fecótól, felidézve első találkozásukat, amikor a Neoton próbájára a Közgáz Klubba beállított egy vékony srác, aki olyan jól játszott az orgonáján, hogy azonnal felvették a zenekarba. Az együtt töltött öt évben volt egy emlékezetes Ki mit tud? szereplés, egy nagylemez és számtalan turné is - jegyezte meg.

Ifjabb Albert Flórián volt labdarúgó, edző felidézte, hogy családjával egykor ugyanabban a házban lakott, mint Balázs Fecó: a zenész az idősebb Albert Flóriánt is foglalkoztató FTC nagy szurkolója volt, míg ifjabb Albert Flórián Balázs Fecó zenéjéért rajongott. "Megtiszteltetés, hogy édesapám után én is a barátod lehettem" - búcsúzott ifjabb Albert Flórián.

Sitke közössége nevében Kovács Ferenc emlékezett Balázs Fecóra. Felidézte, hogy a Korál együttes 35 éve Sárváron koncertezett, amikor meglátták a település romos kápolnáját. Balázs Fecó akkor indította kezdeményezését a romos épület megmentéséért, erőfeszítéseinek köszönhetően pedig 2000-ben újra felszentelték és műemlékké nyilvánították a kápolnát.

Balázs Fecó elhunyta hallatán rengetegen helyezték el mécseseiket, koszorúikat a sitkei kápolna köré, a pénteki temetéssel egy időben pedig Székely János szombathelyi megyés püspök tartott emlékmisét Sitkén Balázs Fecóért - mondta el Kovács Ferenc. Dorozsmai Péter zenész, hangmérnök producer a Korál együttes nevében búcsúzott a zenekar alapítójától, hangsúlyozva: számukra nem halt meg Balázs Fecó. Mint felidézte, felsorolhatatlanul sok helyen játszottak, léptek fel együtt, ezért máig nem tudtak megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy nem készülhetnek következő közös koncertjükre. "Ahogy ő játszott a Hammond orgonán, azt más nem tudja" - méltatta zenésztársát Dorozsmai Péter, hozzáfűzve: Balázs Fecó az örökkévalóságnak írt dalokat.

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.