Pesti Srácok

II. János Pál pápa művéből készít színdarabot a Vörösmarty Színház és a Magyar Állami Operaház

Karol Józef Wojtyla (II. János Pál pápa) Az aranyműves boltja - Elmélkedés a házasság szentségéről című művéből készít színdarabot a Vörösmarty Színház és a Magyar Állami Operaház, a produkció videotanulmánya nagyszombattól látható online formában a két színház közösségi oldalán és az Origón.

MTI

A székesfehérvári teátrum közleménye szerint a különleges előadás rendezője Szikora János, aki nem először vendégeskedik az Operában, azonban ő az egyetlen magyar rendező, aki a másik híres Wojtyla-művet, A mi Urunk festőjét is színre vitte már a pécsi színház újranyitásakor, amikor II. János Pál pápa hazánkba látogatott. Mint írták, az Opera főigazgatója, Ókovács Szilveszter két éve kereste meg a Vörösmarty Színház igazgatóját, hogy rendezze meg az előadást a 2020-ra tervezett Eucharisztikus Világkonferencia kulturális rendezvényének részeként. Mivel a világkonferencia az idei évre tolódott, az előadás is erre a sorsa jut.

PestiSracok facebook image

Az aranyműves boltja című 1960-as verses dialógus középpontjában három pár áll, akik jegygyűrűért mennek az aranyműves boltjába, miközben a három idősíkon játszódó mű filozofikus szövegei a párok történetének bemutatásán keresztül járják körül a szeretet és a házasság szentségének témáját.

Szikora János a művel kapcsolatban elmondta, hogy adott egy vonósnégyes és a zenészek közé ékelődve a színészek. Hol a szöveg alatt, hol előtte, hol utána folyamatosan szól a zene, míg a színészek a zenéhez alkalmazkodva a maguk verbális és színészi eszközeivel formálják a mondanivalót.

Fotó: szekesfehervar.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?