Pesti Srácok

Fűre lépni szabad - Szokatlan helyszínről jelentkezik idén a Deszka Fesztivál

Szokatlan színházi környezetben, a debreceni Nagyerdei Stadion gyepéről óriáskivetítőkön keresztül kísérhetik figyelemmel az idei Deszka Fesztiválra készült produkciókat az érdeklődők május 26-tól - jelentették be a szervezők hétfőn sajtótájékoztatón.

MTI

Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója azt mondta, "nem engedünk a vírusnak, a kényszer kreativitást szül". Mint fogalmazott: az idén Deszk@ Digital néven rendezik meg a kortárs magyar dráma fesztiválját a Nagyerdei Stadionban, ahol ezúttal fűre lépni szabad: a küzdőtérről pléden fekve, babzsákokon, vagy székeken ülve nézheti meg a közönség az online térbe készült előadásokat. A programok után a szakmai beszélgetéseken lehetőség nyílik megvitatni a látott előadásokat - fűzte hozzá. Az idei fesztivál két élő produkciónak ad teret: az előadások sora Tóth Kinga Mariamachina című performanszával indul május 26-án, majd a Csokonai Színház Hamletjével folytatódik ugyanazon a napon.

PestiSracok facebook image

Hozzátette: a Deszka szakmai programjának fontos pillére a Színházi Dramaturgok Céhe által szervezett, Nyílt Fórum elnevezésű drámafejlesztési program. A fiatal, pályakezdő drámaírók fejlesztés alatt álló friss szövegei itt találkoznak először színészekkel és a közönséggel is. A Nyílt Fórum keretében az idén hat fiatal kortárs magyar drámaírót lát vendégül a Deszk@ Digital: Bognár Pétert, Dóka Pétert, Lesi Zoltánt, Maros Andrást, O. Horváth Sárit és Szilágyi Eszter Annát. A Deszk@ Digital résztvevői bepillantást nyerhetnek Fekete Ádám Tajgetosz-showjába is - jelezte az igazgató, megjegyezve, hogy a fesztivál május 27-e és 29-e között minden este szakmai beszélgetéssel zárul a Nagyerdei Stadionban.

Puskás István (Fidesz-KDNP), Debrecen kulturális alpolgármestere hozzátette, hogy a Deszka a kortárs magyar dráma fontos fóruma, és most új helyzetben kell folytatni remek tradíciókat: hosszú idő után találkozhat a színházi szakma egymással Debrecenben. A Csokonai Színház a legfontosabb innovatív műhely Debrecen kulturális életében - tette hozzá kiemelve: a színház vezetőinek és művészeinek most különösen szükségük van a kreativitásra, amikor nem csak a járványhelyzet, de a kőszínház felújítása miatt az ideiglenes játszóhelyek is napról napra újabb kihívások elé állítják őket.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.