Pesti Srácok

Hétfőn indul a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Versenyen kívüli magyar és külföldi alkotásokat bemutató nulladik nappal kezdődik szeptember 20-án Szegeden az operatőri munkát a középpontba helyező Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál - közölte Szabó Éva Andrea fesztiváligazgató.

MTI

A szakember a rendezvény keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az immár ötödik alkalommal megszervezett fesztiválra nagyon sok értékes alkotást neveztek, ezért a neves operatőrökből, rendezőkből álló válogató zsűri javaslatára a programot nulladik nappal bővítették, hogy az arra érdemes rövid-, kísérleti és nagyjátékfilmeket a nézők elé tudják tárni. A külföldi filmek többségét nem forgalmazzák Magyarországon, így egyszeri, kivételes alkalommal láthatók majd a szegedi Belvárosi moziban.

PestiSracok facebook image

A fesztivál versenyprogramját mintegy 25 órányi vetítési időben nézheti meg a közönség. A műsoron 11 nagyjátékfilm szerepel, köztük Hajdu Szabolcs nagyvásznon még be nem mutatott Békeidő (operatőr: Bántó Csaba) és Felméri Cecília Spirál (operatőr: Réder György) című filmje, valamint a 2019-es fődíjas operatőr, Dobos Tamás által fényképezett macedón-belga-magyar koprodukció, a Fűzfa, Milcho Manchevski rendezése.

A rövidfilmek és a kísérleti filmek kategóriájában is rendkívül színvonalas művek kerültek a programba - hangsúlyozta a fesztiváligazgató. A fesztivál díjairól a Szabó Gábor operatőr vezette testület dönt, emellett kritikusok, diákok és az Ezüsthaj zsűri is értékeli a filmeket. A kísérőprogramokról szólva Szabó Éva Andrea kiemelte, hogy vetíteni fogják a Fekete Dália című filmet, amelyért Zsigmond Vilmos Oscar-jelölést is kapott; a fesztivál idei életműdíjasa, Kardos Sándor mesterkurzust tart; és A bomlás virágai címmel a Hórusz Archívumból válogatott fotókiállítás nyílik a Fekete házban.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.