"Nem az én feladatom, hogy rendet rakjak mások fejében" - Gubás Gabival, az Elk*rtuk című film szereplőjével beszélgettünk
"Ez egy társadalmi trauma, ki így, ki úgy élte meg. Most viszont az élet azt mutatta meg, hogy nemcsak az egyén, de a társadalom szintjén is szembe kell néznünk vele. Ha születik egy ilyen mű, az egyfajta szembenézés" - fogalmaz Gubás Gabi, aki Dobrev Klárát alakítja az őszödi beszéd utáni zavargásokat feldolgozó, Elk*rtuk című nagyjátékfilmben. A Jászai Mari-díjas színésznő fel volt készülve rá, hogy támadják majd vállalása miatt, de mint mondja, reméli, hogy hamarosan eltűnik a film körül a nagy massza, ami ránőtt, és meglátják magát az alkotást. Interjú.
MM - 061.hu
Amikor elvállaltad Dobrev Klára szerepét ebben a filmben, sejthetted, hogy mi vár rád: szét fognak szedni. Számítottál ennyi indulatra?
Mindig azt próbálom hangsúlyozni, hogy ezt a szerepet én magam miatt vállaltam el.
Igen, tudtam, mi vár rám, hiszen volt egy hasonló színházi szerepem, ami után kaptam hideget-meleget. Ráadásul nyolc hónapos terhesen. Már leadtam a szerepet, és még mindig jöttek hajnal négykor a gyalázkodó sms-ek, hívások. Ezt akkor traumaként éltem meg.
Az “56 06” Őrült lelkek vert hada című színházi előadásról van szó, amelyet Mohácsi János rendezett Kaposváron. A darab az '56-os és a 2006-os eseményekre reflektált, Tóth Ilonkát alakítottam benne, aki igen megosztó személyiség. Akkor nem tudtam, hogy mi vár rám, mit kaphatok ezért. De megtapasztalhattam, és azóta traumaként hordtam magamban.
Amikor megtalált ez a film, úgy gondoltad, kell, hogy legyen még kapcsolódásod ezzel a témával?
Azt éreztem, a sors fintora, hogy ez a lehetőség megtalált. Ha nem vállaltam volna el, az a könnyebb út lett volna. Lehet a szőnyeg alá seperni, amit akkor én ott átéltem, de biztos voltam benne, hogy ha nem élek most ezzel, akkor majd máskor, máshogy hozza elő az élet. Senki másnak nem akarok megfelelni, csak magamnak. Úgy éreztem, az egy jel, hogy a filmben ugyanúgy a 2006-os eseményekről van szó, ami azt mutatja, igenis szembe kell néznem ezzel. A legnagyobb ellenség mindig magunk vagyunk, és ha a saját félelmeinkkel szembe tudunk nézni és azt legyőzni, akkor sok mindent megkaphatunk. Tehát úgy vállalkoztam erre, hogy pontosan tudtam, mi vár rám. Mégis bízom abban, hogy az életnek mégsem lehet ez a forgatókönyve, hiszen egyszer én ezt már megéltem. Azt remélem, ezzel a szembenézéssel sikerül a traumát feldolgoznom, és magam számára megfelelnem.
Mire törekedtél Klára megformálásakor?
A legfőbb kihívás az volt, hogy elmeséljek úgy egy történetet, és megformáljak úgy egy karaktert, hogy tudom, a közönség mindenképpen előítélettel fogadja majd. De én mégis maradjak objektív, ne ítélkezzek - ez egy nagy feladat. Nem színészileg volt nehéz eljátszani Klárát. Persze fontos volt, hogy abban a pár kis jelenetben mindig “tízest lőjek”, hogy mindenki értse pontosan, hol tart az én karakterem, de az igazi nehézség nem ez volt számomra, hanem az emberi szembenézés, a magammal való elszámolás.
Hogyan érintik a negatív kommentek, kritikák?
Hál’ Istennek annyira le voltam terhelve, hogy nem volt időm ezzel foglalkozni. Egyébként sem vagyok nagy facebookos. Amik megtaláltak, azok pedig nem bántóak, de fontos hozzátenni, hogy sem a pro, sem kontra nem érint, és nem is kell, hogy megérintsen, szeretnék csak arra koncentrálni, ami nekem fontos.
Hogy élted meg a 2006-os eseményeket?
Én akkor szintén munkálkodtam magamon, egy belső építkezésbe kezdtem, kevésbé tudtam reflektálni az eseményekre, persze tudtam, hogy mi zajlik, de dolgom volt magammal, és arra koncentráltam.
Ez egy társadalmi trauma, ki így, ki úgy élte meg. Most viszont az élet azt mutatta meg, hogy nemcsak az egyén, de a társadalom szintjén is szembe kell néznünk vele. Ha születik egy ilyen mű, az egyfajta szembenézés.
Először mindig tiltakozunk, én is úgy voltam vele, hogy ki akarok ebből maradni, de ha az ember mer szembenézni azzal, mi az, amit másképp kell csinálnia, akkor már megtette az első lépést annak érdekében, hogy valamit lerakjon, hogy ne kerüljön újra az útjába.
Kálomista Gábor szerint a film egyik célja, hogy párbeszédet indítson. Szerinted ez sikerül?
Igen, fontosan tartom, hogy elinduljon egy kommunikáció. Úttörő a film műfaja is: politikai thrillerről van szó, amivel nem találkozhattak eddig itthon. Természetes reakció, hogy ahogyan a színház, úgy
a politika kulisszatitkaira is kíváncsiak az emberek, és üdvözlök majd minden olyan művészeti alkotást, ami ezzel a témával foglalkozik, mert ezek mind-mind segíteni fognak a feldolgozásban.
Mennyire tartottál attól, hogy a vállalásod politikai állásfoglalásként lesz értelmezhető?
Nem az én feladatom, hogy rendet rakjak mások fejében. Egyet tudok: a saját fejemben rendet rakni. Arra fókuszálok, ami az én feladatom, a többit hagyom. Egyszer majd eltűnik a film körül az a nagy massza, ami ránőtt, utána meglátják magát az alkotást, ami beszél valamiről. Hogy hogyan beszél, arról persze már lehet vitatkozni. Remélem, hamar eljutunk idáig.
A Megafilm gyártásában készülő, Elk*rtuk című politikai krimi főhőse történetét az 2006-os események, az idén 15 éves őszödi beszéd elhangzása után kirobbanó tüntetések, a rendőri erőszak és az Magyar Tevevízió Szabadság téri székházának ostroma köré ágyazza. A fiatal, ambiciózus elemzőlány rájön, hogy a főnöke részt vett egy botrányos miniszterelnöki hangfelvétel kiszivárogtatásában, ezért úgy dönt, fényt derít az igazság részleteire, hogy azzal jobb pozíciót zsarolhasson ki magának. Nyomozásba kezdenek a televíziónál gyakornokként dolgozó szerelmével, de a lány lebukik a főnöke előtt és a fiatalok egy nagyhatalmú kör célpontjává válnak. Ezért miközben a beszéd kiszivárogtatásának hátterét kutatják, nem csak a karrierjük kerül veszélybe.
Fotók: Horváth Péter Gyula
