Pesti Srácok

A belvárosi Olimpia Parkban emlékeztek parasportolóink elvesztett társaikra

Február 22-e a Magyar Parasport Napja, amelyet immár ötödjére ünnepel az ország. A dátum választása szimbolikus, hiszen ezen a napon, 1970-ben alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja a Mozgásjavító Intézmény falai között.

061.hu

A mai magyar parasport kialakulásában döntő jelentőségű volt, hogy az első, intézményesített sportszervezetet olyan legendák alapították, mint Tauber Zoltán, hazánk első paralimpiai bajnoka, Fejes András, aki az első magyar paralimpiai érmet nyerte, és a Mozgásjavító tanárai, diákjai.

PestiSracok facebook image

A korábbi hagyományokhoz híven a parasportágak képviselői koszorúzással emlékeztek meg kedd délelőtt az elhunyt bajnokainkról a belvárosi Olimpia Parkban, illetve nemzetközi konferenciát szerveztek a Parasport Fejlesztésének Lehetőségei címmel.

Az Olimpia Parkban tartott tiszteletadáson koszorúzással, gyertyagyújtással elevenítették fel azon eredményeket, amelyeket a legendák elértek. A hazai parasport mozgalom nélkülük nem lehetett volna ilyen sikeres, nem tarthatna ott, ahol most. Többek között megemlékeztek a tavaly előtt elhunyt első paralimpiai bajnokról, Tauber Zoltánról, és az első paralimpiai érmet szerző Fejes Andrásról.

A Parasport Fejlesztésének Lehetőségei című nemzetközi konferencián számos hazai és külföldi szakember, a parasport világában jártas szakértő szólalt meg tematikus előadásokban. Kerekasztal beszélgetés formájában tartottak beszámolót a paralimpikonok.

A Magyar Paralimpiai Bizottság minden évben kiválasztja a parasport napjának nagykövet párosát, így ez idén se alakulhatott másképp. A felkérést Ekler Lucaparalimpiai bajnok távolugró és dr. Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutó gondolkodás nélkül elfogadta. A megbízottak feladata képviselni a hazai parasport mozgalom kiemelendő eseményét, minél több emberhez eljuttatni a fogyatékossággal élők fontos szerepét társadalmunkban.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.