Pesti Srácok

Egy kis érzékenyítés: hétvégén ismét érkezik a „Tégy egy lépést!” esélyegyenlőségi rendezvény a Városligetben

Második alkalommal rendezik meg a „Tégy egy lépést!” Esélyegyenlőségi napokat a városligeti Millennium Házában. A Városliget az első olyan közpark Magyarországon, ahol a fogyatékossággal élők speciális igényeit is figyelembe vették a parkrehabilitáció során.

061.HU

A Millennium Háza és a Bethesda Gyermekkórház kezdeményezésére immár második alkalommal rendeznek ingyenes esélyegyenlőségi napokat a Városligetben a Vakok Iskolája, a Mozgásjavító EGYMI, a KórházSuli Alapítvány és a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége együttműködésével június 10. és 11. között. A „Tégy egy lépést!” Esélyegyenlőségi napok első, hagyományteremtő eseménye tavaly rendrendkívüli sikert aratott, és a programsorozat célja idén is, hogy interaktív foglalkozásokon keresztül bemutassa és felhívja figyelmet azokra a kihívásokra, melyekkel a fogyatékossággal élőknek meg kell küzdeniük mindennapjaik során, ezzel is segítve az elfogadásukat, társadalmi integrációjukat. A helyszínválasztás szimbolikus, hiszen a Liget Budapest-ben átadott fejlesztések mindegyikét az akadálymentesség és az egyenlő hozzáférés jegyében tervezték és valósították meg, s a projekt elkészültével Magyarország egyik legnagyobb akadálymentes közparkja lesz a Városliget.

PestiSracok facebook image

Az eseményen a sajátos nevelési igényű gyermekekkel, tanulókkal, valamint a beteg gyerekekkel foglalkozó intézmények megnyitják kapuikat és változatos szemléletformáló foglalkozások keretében engednek bepillantást a látássérült, a mozgáskorlátozott, vagy éppen beteg iskolások mindennapjaiba. A szakmai és családi rendezvény célja közelebb hozni egymáshoz az eltérő helyzetben élő gyermekeket: különböző tevékenységeken keresztül bepillantást adni a sajátos nevelési igényű és tartósan beteg gyermekek mindennapjaiba. A kezdeményező intézmények így szeretnék a többségi társadalom számára is láthatóvá, megismerhetővé tenni az érintettek életét.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy a rendkívüli népszerű és sikeres tavalyi programsorozatot követően ismét a Városliget adhat otthont ennek a kiemelten fontos társadalmi üzenetet közvetítő eseménynek, melynek céljait társaságunk minden lehetséges eszközével támogat. Jól példázza ezt, hogy a Liget Budapest Projektnek már a tervezési szakaszában is nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy Liget valamennyi megújuló elemében érvényesüljenek az egyenlő hozzáférés alapelvei.” – beszélt a városligeti fejlesztések esélyegyenlőségi szempontjairól Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

„Nagy öröm, hogy a Városliget megújítása során központi szerepet kap az akadálymentesség, és nem csak az új intézmények, de a megújított sport, játszó és rekreációs funkciók is alkalmasak az akadálymentes, sőt az integrált használatra is.” – emelte ki Locsmándi Alajos, a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény intézményvezetője. Hozzátette: „Fontos hagyományteremtő kezdeményezést indítottunk el tavaly a Millennium Házával történő együttműködés keretében, amelynek jelentős szerepe van a gyerekek érzékenyítésében az iskolai programokon keresztül, valamint az ingyenes családi nap programjain való részvétellel.”

A Liget Budapest Projektnek köszönhetően a Városliget az első olyan közpark Magyarországon, ahol a már a parkrehabilitáció tervezésénél külön figyelmet kaptak a fogyatékossággal élők speciális igényei, vakok, gyengén látok, mozgássérültek, s mindazok, akiknek a közlekedés valamilyen okból nehézséget jelenthet: a babakocsis anyukáktól az idős, vagy alacsony növésű embereken át a túlsúlyosakig.

„Egyenlő hozzáférés – ez az egyik legalapvetőbb szempontja a Városliget megújításának. Értendő ez mind a parkra, mind a közintézményekre, senki sem szenvedhet hátrányt a Ligetben amiatt, ha fogyatékossággal kényszerű együtt élni. Annak érdekében, hogy a beruházás minden pontját ezen alapelv szerint tervezzük és valósítsuk meg, kiterjedt társadalmi egyeztetéseket folytattunk tizenhárom fogyatékossággal élőket képviselő civil szervezetekkel, akik javaslatai alapján létrejött a Liget Budapest Projekt átfogó akadálymentesítési koncepciója.” – mutatta be parktervezés menetét a vezérigazgató, majd hozzátette: Ebben az inklúzív tervezési stratégiában megfogalmazott elvárások garantálják, hogy a megújuló Városligetben felújított vagy újonnan épült parkelemek, intézmények maradéktalanul megfelelnek az akadálymentesítési elvárásoknak.

mára egy sokkal jobban és könnyebben használható hellyé tudtuk változtatni a Ligetet a fogyatékossággal élők számára, és hamarosan további fejlesztések készülünk a számukra. A Városliget bármely fejlesztése, felújított része az említett inkluzív design stratégia mentén készül, tehát alkalmas arra, hogy fiatal, idős, ép vagy speciális igényű ember egyaránt hozzáférjen az élményekhez.

A „Tégy egy lépést!” kétnapos rendezvénysorozat első napján, június 10-én, pénteken az Összefogás a sajátos nevelési igényű és a tartósan beteg gyermekekért című tematikus napon a fővárosi és a vidéki iskolásoknak szerveznek érzékenyítő és edukatív programokat. Másnap, június 11-én, szombaton pedig többek között ingyenes Gryllus Vilmos, Barabás Lőrinc, Hoppál Mihály koncert, a Klárisok mesezenekar és a Julianna Gyermekkórus és neves paralimpiai bajnokaink is várják a családokat.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.